-1 °C Budapest

Kell még számítani tömeges üzletbezárásokra?

2014. január 2. 09:04

A gazdasági szereplők döntő többsége eleget tett kötelezettségeinek az új pénztárgépek kapcsán: beszerezte a szükséges kódot, és megrendelte új készülékét, kiskasszáját; tömeges üzletbezárásra nem kell számítani - olvasható a Magyar Nemzetben.

Aszalós Andrea, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóreferense a lappal közölte: januárban elsősorban azoknál a kereskedőknél és más, kisebb vállalkozásoknál vizsgálódnak újra, akik/amelyek a tavalyi ellenőrzéskor nem tudtak felmutatni megrendelést. A sajtóreferens közölte azt is, a szabályok szerint az érintettek mindaddig használhatják korábbi kiskasszájukat, amíg meg nem kapják új gépüket. Feltétel ugyanakkor, hogy az adott vállalkozás megszerezte már a szükséges kódot, és megrendelést is adott valamely új típusú készülékre.

Az eddig késlekedők közül egyébként sokan végül úgy döntöttek: hiányzó megrendelésüket a NAV erre kialakított internetes felületén adják le. December utolsó napjáig nagyjából 17 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

Idén a kicsik mellett a - számítógép-alapú gépet használó - nagyobb szereplők, például a benzinkutak és a nagyáruházak is ellenőrzésre számíthatnak. Az előírások szerint ugyanis nekik a múlt év végéig kellett megvásárolniuk új típusú készüléküket. A jelek szerint a gyártási, beszerzési nehézségek miatt számos érintett csak 2014 első hónapjaiban juthat a pénztárgépéhez - mondta a sajtóreferens. Hozzátette: a hivatal emberei az eset valamennyi körülményét áttekintik majd, amikor meghozzák döntésüket. Ha a vállalkozás minden tőle telhetőt megtett, drasztikus fellépésre nem kell számítania - mondta Aszalós Andrea. Közölte: tömeges üzletbezárás nem kerülhet szóba.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 05:00