33 °C Budapest

Turizmus-bank: a Fidesz így támogatná az ágazatot

Pénzcentrum
2010. március 17. 08:47

A külföldi mintán alapuló bank célja kifejezetten a turisztikai ágazat finanszírozása, fejlesztése lenne, részben állami, részben kereskedelmi banki forrásból - írja a Népszabadság.

Bánki Erik, a Fidesz turisztikai munkacsoportjának vezetője szerint erre azért van szükség, mert a vállalkozások sok esetben azért nem képesek felhasználni a megítélt uniós támogatásaikat, mert a kereskedelmi bankok nem biztosítják számukra az önrészt.

A létrehozandó turizmus-bank leginkább a jelenlegi MFB-re hasonlítana: a kockázati tőkekihelyezés mellett elbírálná és folyósítaná az uniós pénzeket is, valamint az állam nevében tulajdonosi képviseletet is ellátna bizonyos, támogatott beruházások esetében.

5 érv amellett, hogy vásárlóként miért válaszd a közösségi finanszírozást

Békebeli személyesség, XXI. századi technológia - a közösségi finanszírozás közel sem olyan újkeletű fogalom, mint azt gondolnánk.

Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 4. hétfő
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?