18 °C Budapest

1296 cég ment tönkre az év első hónapjában

2010. február 3. 14:32

Csökkent a felszámolások száma az év első hónapjában, de a fellendülés éveit így is messze meghaladó számú, 1296 cég ment tönkre januárban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből.

Az Opten szerint elképzelhető, hogy a 7,1%-os csökkenés mögött munkanaphatás áll, de az adat még így is a KKV-szektor elhúzódó agóniáját jelzi.

Januárban kevesebb volt a felszámolás és a végelszámolás is, mint 2009 első hónapjában, ám az adatok nem adnak okot bizakodásra. "A felszámolások száma magas maradt, a csökkenés pedig akár a kevesebb januári munkanapnak is betudható" - összegezte Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Januárban 1296 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, ez 92-vel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az Opten értékelése szerint egyhavi adatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de még ha kiderül is, hogy a cégbedőlések száma lassú csökkenésnek indult, már akkor is lényegesen hosszabb ideig tart a válság Magyarországon, mint Európában általában.

Januárban csökkent a végelszámolások száma is. Míg egy évvel ezelőtt 975 cég bezárását határozták el a tulajdonosok az első hónapban, addig idén csak 886-ét. "Ezen a téren lényegesen nagyobb biztonsággal jelenthetjük ki, hogy egyszeri jelenségről van szó, hiszen tavaly az utolsó negyedévben lendületesen nőtt a végelszámolások száma, így egy igazi trendforduló esélyét minimálisnak gondoljuk" - mondja az Opten igazgatója.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vélekedését alátámasztja az is, hogy a cégalapítási kedv is mélypontra zuhant januárban; olyan több éve nem fordult ugyanis elő, hogy egy hónap leforgása alatt csak 2756 új céget jegyeztek volna be a cégbíróságok. Ilyen alacsony számot utoljára 2007 nyarán regisztrált az Opten, amikor jelentős megszorításokon volt túl az ország, és egy sor adótörvényt szigorított a kormányzat, ami rontotta a vállalkozók befektetési kedvét, illetve bezárt olyan kiskapukat, amelyeket nem egy cég használt ki azt megelőzően.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 12:34