Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
A budapesti székhelyű Colorfront cég szoftverfejlesztői kiemelkedő teljesítményük eredményeként 2010. február 20-án veszik át Los Angelesben a hivatalos díjátadó gálán Oscar-díjukat, melyet a Lustre fényelő program kidolgozásáért és fejlesztéséért kapnak.
Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) Tudományos és Technikai Oscar elismerését minden évben azok kapják, akik felfedezéseikkel, fejlesztéseikkel "meghatározóan, kimagaslóan és maradandóan" hozzájárulnak a filmgyártáshoz. A Tudományos és Mérnöki Oscar-díj a filmgyártás előremozdításában nyújtott kiemelkedő teljesítmény elismeréséül szolgál, amit idén Lustre programnak ítéltek. A szoftver segítségével valós idejű színkorrekciós képmanipulációkra van lehetőség a filmek ún. digitális fényelése során - írja a VizWorld.
A Colorfront alapítói, illetve fejlesztői: Jászberényi Márk, Priskin Gyula és Perlaki Tamás a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatos osztályának egykori diákjaiként, több mint 10 éve dolgoznak együtt. Ők hárman vehetik át februában az Oscar-díjat.
A Lustre rendszerről
A Lustre 2003-as piacra dobása előtt öt teljes évet áldoztak a digitális fényelés fejlesztésére. Az alapítástól, vagyis 1998-tól kezdve Jászberényi Márk és Priskin Gyula a teljes digitális utómunka folyamatát átfogó rendszer kialakításán dolgoztak, beleértve az összes főbb munkaszakaszt: a szkennelést, kompozitálást, vizuális effekteket, a filmek felújítását és a feliratozást.
Digitális mozitermi fényelés 2000-ben, mikor a Colorfront-ot a Jászberényi testvérek, Márk és Áron megalapították, még nem igazán létezett, ezért vállalkoztak a 2001-ben csatlakozott Priskin Gyula vezető szoftverfejlesztővel arra, hogy a filmes iparágon belül úttörő megoldást kínáljanak a digitális fényelésre, amely lehetővé teszi a filmek digitális moziteremi, nagy felbontású és valósidejű színkorrekcióját, manipulációját.
A nagy előrelépést az hozta, mikor 2001-ben Peter Jackson A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége című filmje számára kifejlesztette a Stand Alone Color Corrector(SACC) rendszert. A filmgyártás során ezzel először vált lehetővé egy játékfilm számítógépes fényelése. Ezt követően több hollywoodi filmstudió tartozott már a a Colorfront ügyfélkörébe.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2003-ban a Discreet (ma Autodesk) kezdte el licenszelni a Colorfront technológiát, így került bevezetésre az első Lustre DI rendszer. Az Autodesk 2005 júniusában vásárolta meg a Lustre-t a Colorfront-tól, 15 millió dollárért.
Jászberényi Márk 2007-ben kilépett az Autodesk-től és testvérével, Áronnal megalapította Budapesten a Colorfront film utómunka stúdiót, amihez hamarosan Priskin Gyula és Perlaki Tamás is csatlakoztak.
A cég olyan hazai és nemzetközi filmgyártók számára nyújt film utómunka szolgáltatásokat, többek között olyan filmek kidolgozására, mint a Szabadság Szerelem, az Apocalypto, A Da Vinci-kód, A Faun Labirintusa vagy A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka.
Jászberényi Áron, a Colorfront ügyvezetője a díj odaítélése kapcsán elmondta: "Ez a díj hatalmas elismerése a Colorfront fejlesztői csapata által végzett DI innovációs tevékenységnek. A Lustre szoftver meghatározó jelentőségű a film utómunka területén, azonban a piac és a technológia állandó fejlődése folyamatos új kihívások elé állít minket. A Colorfront utómunka stúdióban is a Lustre rendszert használjuk digitális fényelésre alkalmas mozitermeinkben, kiegészítve azon új szoftver elemekkel, melyeket Oscar-díjas csapatunk fejleszt házon belül, ezzel is segítve a forgatás, a vágás, a fényelés, és a trükk folyamatok minden lépését. A Colorfront ezekre, a piacon máshol nem elérhető, egyedi új technológiákra építve nyújt utómunka szolgáltatásokat alapvetőn nemzetközi ügyfelei részére."
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít


