Bár a magyarországi autópiac közel 60%-os zuhanásához képest sokkal visszafogottabb visszaesést szenvedett el a győri Audi-gyár, de azért még így is hatalmas pofont kapott az egység. Ennek ellenére a vezetőség és a márka bizakodóan tekint a jövőbe.
Nemcsak a válság miatt visszaesett fogyasztói kereslet, hanem a Volkswagen csoport Kínában felépített motorgyárainak is köszönhetően esett tavaly mintegy 27%-kal a győri Audi gyár motortermelése. A két évvel ezelőtti 1,9 millió motor helyett 2009-ben már csupán 1,38 millió darab motort gyártott a négykarikás személygépkocsikba és a társmárkák járgányaiba a magyarországi üzem.
A motorgyártásnál is jobban csökkent az összeszerelt Audi sportkocsik darabszáma a magyarországi gyárban, ezen a területen mintegy 45%-os volt a visszaesés - írja a Világgazdaság.
A gyár létét azonban veszély nem fenyegeti, és tizenegy új motortípus bevezetése garantálja a majd hatezer fős dolgozói gárda munkahelyének biztonságát - nyilatkozta Thomas Faustmann az Audi Motor Hungária ügyvezető igazgatója.
Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy a romló eladási mutatók ellenére több mint 180 millió euró értékű új beruházást hajtott végre az Audi Győrött, amivel összesen 3,8 milliárd euróra emelkedett az 1993 óta Magyarországra hozott Audi-beruházások összege.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







