25 °C Budapest

Áram a pusztában

2009. november 5. 12:01

A DÉMÁSZ és a Magyar Megújuló Energia Szövetség által közösen megvalósított tanyai házi kiserőmű projektavatójára került sor Kiskunmajsán. A fejlesztés révén Minkó László tanyájának elektromos energiával történő teljes ellátása került megvalósításra szél- és napenergia segítségével, amely fejlesztés az érintettek számára mintaprojektként fontos mérések és vizsgálatok megvalósítását teszi lehetővé.

A szigetüzemű kombinált nap és szélenergia forrást alkalmazó háztartási kiserőmű prototípusának kifejlesztésére a DÉMÁSZ Zrt. leányvállalata, a DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. kutatási-fejlesztési tevékenységének keretében került sor. A kivitelezésben a Magyar Megújuló Energia Szövetség tagjaként, a Nyír-Ökowatt Kft. közreműködött. A berendezés fejlesztése során semmilyen állami, pályázati forrás nem került felhasználásra.

A berendezés egy 800 wattos beépített teljesítményű szélerőgép és egy 300 wattos napelemes egységből épül fel, amelyhez akkumulátortelepen és feszültség-átalakító berendezésen keresztül csatlakozik a lakóépület fogyasztói villamos hálózata.

Googlemaps beágyazás

Nagyobb térképre váltás

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendszer a DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. és a Magyar Megújuló Energia Szövetség fejlesztésének köszönhetően több napra elegendő akkumulátor tárolási kapacitással rendelkezik és képes világítási, kisteljesítményű vízellátási, és alapvető tömegkommunikációs eszközök - kis teljesítményfelvételű TV, rádió, vezeték nélküli internet, mobil telefon - működtetésére is.

A létesített berendezés üzemeltetési tapasztalatai, valamint a megfelelően kialakított jogszabályi környezet alapot szolgáltathatnak az alternatív villamosenergia-termelő berendezések nagyobb számú alkalmazására. A közcélú villamos hálózattól függetlenül működő berendezések telepítése lehetőséget teremthet a hátrányos helyzetű lakosság felzárkóztatási folyamatának megvalósításában is.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?