5 °C Budapest

A legértékesebb magyar márkák: itt a LISTA

2009. november 5. 04:22

Európa legértékesebb brandjei: itt a lista A European Brand Institute (Európai Védjegy Intézet) tegnap közzétette a eurobrand2009 címet viselő európai márkaértékelési tanulmányt. A felmérésből kiderül, hogy melyek a legértékesebb európai márkák, és megmutatjuk azt is, melyek a legjobb magyarok a toplistán.

Az European Brand Institute tegnap ismertette Bécsben eurobrand2009 című tanulmányát. A felmérés 24 ország 16 iparágának több, mint 3.000 neves kereskedelmi márkáját értékeli és rangsorolja.

Íme a TOP 10-es lista: 

 

 

Az intézet értékelése szerint az első tíz helyen álló európai márka az idén 11.2 milliárd euróval, azaz közel 6 százalékkal kevesebbet ér, mint tavaly, összesen 186 milliárd eurót. A top 10-ben lévő, márkás termékeket forgalmazó vállalatoknál már valamelyest jobb a helyzet, náluk a márkaérték csak 500 millió euróval, 0.2 százalékkal csökkent 239 milliárd euróra.

A vesztesek között az első helyen a pénzügyi szolgáltatók, illetve az autómárkák állnak, míg a fogyasztási cikkek márkaértéke nőtt a válság idején is. Az összeállítás szerint a neves márkákat forgalmazó cégek rangsorában az első a Nokia, a cég a márka szempontjából 35.22 milliárd eurót ér.

A második a francia LVMH luxuscikkeket forgalmazó vállalat, 32.37 milliárddal, a harmadik a belga Inbev söripari csoport 26.93 milliárd euróval. Rajtuk kívül a Vodafone, az Unilever, a Telefonica, a Mercedes Benz, a Deutsche Telekom, a BMW és a SAB Miller található az első tízben.

Az egyedi márkákat tekintve is a Nokia vezeti a sort, 36.2 milliárd eurós márkaértékkel, a második a Vodafone 23.79 milliárddal, a harmadik a Mercedes Benz 19.39 milliárddal. Az első tízben van még a Louis Vuitton, a BMW, a Deutsche Bank, a Telefonica, a T-Mobile, az Orange és a Nescafe.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Gerhard Hrebicek, a European Brand Institute igazgatója szerint a felmérés fő tanulságai a következők:


Gerhard Hrebicek(Fotó: European Brand Institute)


A válság fokozottan sújtja az európai pénzügyi szolgáltatókat és az autómárkákat. A pénzügyi szolgáltatók márkái átlagosan 24%-ot vesztettek márkaértékükből, az autómárkák vesztesége pedig 9,6%. A vesztesek közt első helyen az egyesült királyságbeli bankcsoport, az RBS áll (-40%), amelyet a német Allianz Csoport (-18,5%) követ. Az autómárkák közül a legtöbbet a Fiat Csoport, a Mercedes és a Porsche veszített márkaértékéből.

A fogyasztási cikkek márkaértéke nőtt a válság idején: a teljes márkaérték-növekedés 5,8% volt. Ez évben a pálmát a belga Inbev Csoport vitte el, amely a sikeres amerikai Budweiser márka megvásárlása révén 56%-kal növelte márkaértékét. Figyelemre méltó márkaérték-emelkedést érték el más fogyasztási cikkeket forgalmazó konglomerátumok is, mint például a SAB Miller (+24,5%), a Carlsberg (+21,5%), a Nestlé (+15%) és a Heineken (+14,4%).

A teljes listáért kattints ide!

A világ legerősebb márkái

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?