Nem kötelesek biztosítékot nyújtani a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) kedvezményezettjei, amennyiben az elnyert támogatási összeg nem haladja meg a 25 millió forintot - teszi közzé a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ honlapja.
Egy kormányrendelet módosításnak köszönhetően a jövőben nem lesz szükség a GVOP támogatások biztosítékára a 25 millió forintnál nem nagyobb támogatások esetén. A MAG Zrt. adatai szerint mintegy 1500 vállalkozás szabadíthat fel költséges hitelbiztosítékokat, és tehermentesíthet jelzálog alól ingatlanokat.
A már biztosítékokkal rendelkező cégeknek kérelmet kell benyújtani a MAG Zrt. felé, ami után a Közreműködő Szerzet intézkedik a biztosítékok kiengedéséről/törléséről. A kérelem és a szerződésmódosítási sablon kizárólag a MAG Zrt. honlapjáról érhető el.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







