0 °C Budapest

Mindenhol hódít a Lidl: óriási pénzek a háttérben

2009. május 28. 12:02

Romániát is meg akarja hódítani a Lidl: a német üzletlánc már keresi a helyeket legújabb boltjai számára. Első körben a 30 ezresnél nagyobb városokat szemelték ki.

A romániai gazdasági sajtó egybehangzó információi szerint az üzletlánc 4-és 8 ezer négyzetméter közötti szabad területeket keres, áruházak építése céljából. Jelenleg azonban még egyetlen bolt építése sem kezdődött meg.

Ezért a közeljövőben üzlethelyiségek bérlésével indulhat be a romániai Lidl- hálózat: 800 négyzetméteresnél nagyobb alapterületű boltokat terveznek bérbe venni. A tervek szerint az elkövetkező években száznál is több üzlet nyitása várható.

A hírek szerint már eddig is 70 millió eurót, azaz közel 20 milliárd forintot invesztált a Lidl a romániai üzlethálózat beindításába. Eredetileg már 2003-ban létrehozták az ottani céget, de folyamatosan tolódott a boltok beindításának időpontja.

Várhatóan még idén megépül egy Bukaresthez közeli településen a Lidl központja, ahol a menedzsment és a működéshez szükséges adminisztráció kap majd helyet. 2010-re pedig elkészülhet a cégcsoport óriásraktára, amely nem kevesebb mint 45 ezer négyzetméteres alapterületével stabil hátteret nyújt az egész országra kiterjedő logisztikai hálózatnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A Lidl számára kelet-Európa továbbra is a közeljövő céljai közt szerepel, így hamarosan találkozhatunk a kék- sárga- piros felirattal Bulgária, a volt Jugoszláv országok, és a Balti-államok területén is.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 29. szerda
Taksony
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem