21 °C Budapest

A Nokia és az IBM szolgáltatója bolgár partnert kapott

2009. március 12. 15:15

A CB Richard Ellis (CBRE) bejelentette, hogy együttműködési megállapodást írt alá Bulgária vezető kereskedelmi ingatlanszolgáltató vállalatával, az MBL EOOD-dal. A megegyezés kiaknázza mindkét cég vezető szerepét, hiszen a helyi piaci szakértelmet globális háttérrel és a nemzetközi ügyfélkapcsolatokkal ötvözi. 

A megegyezés, ami tovább erősíti a CBRE regionális jelenlétét, a román Eurisko Consulting tavalyi felvásárlását és a görög Atria Csoporttal való együttműködési megállapodást követi.

A 2007-ben alapított, 15 főt foglalkoztató MBL Szófiában működik. A bolgár piacon kitűnő hírnévnek örvendő cég helyi és nemzetközi ügyfeleknek nyújt szolgáltatásokat, köztük fejlesztőknek, befektetési alapoknak, intézményi befektetőknek, kiskereskedőknek és bérlőknek egyaránt. Az MBL a kereskedelmi ingatlanszolgáltatás teljes palettáját kínálja: értékbecslést, értékesítést és felvásárlást, iroda- kereskedelmi és ipari ingatlanok esetében bérlő- és tulajdonos-képviseletet, valamint földterület adásvételt és ingatlanüzemeltetést is.

Az MBL-lel kötött megállapodás tovább erősíti a CBRE európai hálózatát, és azon képességét, hogy piacvezető ingatlan-szolgáltatást nyújtson a közép- és kelet-európai régióban helyi és nemzetközi ügyfeleknek egyaránt.

Colin Waddell, a CBRE közép- és kelet-európai regionális igazgatója a megegyezést így kommentálta: "A nemzetközi perspektívába illesztett helyi tanácsadás még sosem volt ilyen fontos, mint napjainkban. Hálózata kiterjesztésével a CB Richard Ellis továbbra is a legjobb helyi és globális szolgáltatásokat biztosítja, és ügyfeleit a legjobb lehetőségekhez juttatja egy kihívással teli piacon. Bulgária a régió fontos országa, pozitív hosszú távú növekedési kilátásokkal, amelyek táplálni tudják az ingatlanpiacot. Az MBL-lel folytatott együttműködés nagy lehetőségeket rejt magában, amelyből ügyfeleink profitálhatnak."

Asen Lisev, az MBL ügyvezetője hozzátette: "miután számos alternatívát számításba vettünk üzletünk fejlesztése kapcsán, úgy véltük, hogy a CB Richard Ellis-szel való jövő egyértelműen a lehető legjobb opció, hiszen globális háttere, a régióban betöltött piacvezető szerepe és a cégeink kompatibilitása egyaránt ezt támasztja alá."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mint arról korábban beszámoltunk, a CBRE 2008-ban olyan cégektől nyert új megbízásokat, mint az Oracle, IBM, Zurich, Software AG és a Lexmark. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a Nokia is a CB Richard Ellist választotta kizárólagos partneréül ingatlanügyei menedzselésére.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem