Egyre szebb az idő, megérkezik az igazi tavasz. Az uniós pályázati pénzek területén sincs megállás, nyílnak és zárnak a kiírások, ezért mindig érdemes nyitott szemmel járni. Nézzük, mire érdemes áprilisban odafigyelni!
Energiatakarékosság
Először is nem csupán a vállalkozások részesülhetnek pályázati pénzekből, hiszen hónap közepétől nyújthatóak be igénylések a Gazdasági- és Közlekedési Minisztérium által kiírt energiatakarékossági pályázatokra.
Slágerpályázatok
A mindig is nagy népszerűségnek örvendő kkv-szektort érintő, technológia-fejlesztési, beruházási pályázati kiírások is április 4-én nyitnak, az alábbi táblázatban foglaltuk össze, mit érdemes tudni az új pályázatokkal kapcsolatban.

Svájci milliárdok
Tavaly december végén kötötte meg a közel 21,7 milliárd forint értékű svájci frankról szóló keret-megállapodást Svájc és Magyarország. A rendelkezésre álló források felhasználásakor a tartalmi és földrajzi koncentrációs elvét szükséges követni, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló pénz 70 százalékát a keret-megállapodásban rögzített prioritási területeken kell lekötni.

A prioritások pályázati kiírásai eltérő ütemezéssel zajlanak majd, azonban az első pályázatok - a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint - már az idén nyár elején várhatóak az ösztöndíj programok, infrastruktúra és környezetvédelem, valamint a természeti katasztrófák elhárításának témakörében.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Zárásra figyelni!
Az új kiírások mellett arra sem árt figyelni, hogy melyik pályázat zárul le a hónap során. Ez a helyzet az innovációs és technológiai parkok támogatására szolgáló pályázatok esetében is. A KMOP-2007-1.1.3/B (http://www.nfu.hu/doc/704), illetve a GOP-2007-1.2.2. (http://www.nfu.hu/doc/703) kiírásokra április 7-én lehet utoljára igénylést benyújtani.

Április 30-ig lehet utoljára pályázni a KMOP-2007-3.3.3.-as (http://www.nfu.hu/doc/737), a megújuló energiafelhasználás növelése címet viselő pályázati kiírásra. Ennek keretében támogatható a megújuló bázisú szilárd tüzelőanyag előkészítése, a biomassza felhasználás, a biológiai hulladék alapú biogáz termelés és felhasználás, a hőszivattyús rendszerek telepítése, a nap-, a geotermikus-, a víz-, a szélenergia hasznosítása, valamint a megújuló energiaforrásokat hasznosító közösségi távfűtő rendszerek kialakítása, korszerűsítése. A pályázaton 10-50 százalékos pályázati intenzitás mellett minimum 10, maximum 500 millió (nagyvállalatok esetében 182 millió) forint lehet.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.







