10 °C Budapest

Pénzbomba novemberben

Pénzcentrum
2007. november 9. 16:00

Rendszeres szokásunkká vált, hogy bizonyos időközönként áttekintjük a pályázatok világában a szűkös határidőket, illetve a megjelenő új kiírásokat, lehetőségeket. Nem tesszük ezt másképp most sem.

Új lehetőségek

November végén, 26-án nyílnak számos turisztikai pályázat a közép-magyarországi, dél-alföldi, dél-dunántúli, közép-dunántúli, nyugat-dunántúli, észak-alföldi, észak-magyarországi régiókban. Kakukktojást egy közép-dunántúli program jelent, a KDOP-2007-2.1.1/C kiírás, amelyre már elseje óta lehet pályázni.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program 3. prioritásán belül a hálózati infrastruktúra létrehozásának támogatására irányuló kiírás. E pályázaton csak azon gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, az EGT területén székhellyel, Magyarországon fiókteleppel rendelkező gazdasági társaságok fióktelepei, amelyek a Nemzeti Hírközlési Hatóság nyilvántartása szerint a kiírás megjelenését megelőző naptári évben már regisztrált és tényleges elektronikus hírközlési szolgáltatók, illetve amelyek előző lezárt üzleti évében a nettó árbevételének/vállakozói alapba számított bevételének legalább 50 százaléka elektronikus hírközlési bevételből származik.

A mai napon jelentek meg a regionális egészségügyi infrastruktúra fejlesztését szolgáló regionális pályázati kiírások is, amelyekre december 5-től lehet majd pályázni. A kiírások itt megtekinthetők.

Záruló pályázatok

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program több kiírása is november 30-án zárul. Így sietnie kell azoknak, akik mikro- és kisvállalkozások fejlesztése kiírására szeretnének pályázni, minimum 1, maximum 10 millió forint értékben, 30 százalékos támogatási intenzitással. A rendelkezésre álló keretösszeg az idei évben 6,041 milliárd forint, a kiírás szerint várhatóan 1000-1500 pályázatot tudnak majd támogatni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szintén hónap végén zárul a minőség- környezet- és egyéb irányítási rendszerek bevezetésére kiírt pályázat, amelynek keretében 400 000 és 1 200 000 forint közötti összeget lehet igényelni, 50 százalékos támogatási intenzitás mellett.

Végül, de nem utolsó sorban bezárul az e-kereskedelem, valamint az egyéb e-szolgáltatások támogatására kiírt pályázat is 30-án. A kiírás keretében 3 és 20 millió forint közötti összeget lehet igényelni, 50 százalékos támogatási intenzitás mellett. Várhatóan 150 - 180 kiírást támogatnak az idei évre rendelkezésre álló 1,292 milliárd forintból.

A Nemzeti Technológiai Platformok támogatására kiírt pályázat is bezárul, de jóval szűkösebb határidővel, hétfőn négyig lehet benyújtani a pályázati űrlapokat. A 400 millió forintos keretből várhatóan 10 pályázat részesülhet.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?