Egy felszámolási tanácsadó cégnél minden esetben a legfontosabb adatok tanulmányozása az első lépés: meg kell határozni, hogy van-e a cégnek valamilyen ingatlana, piaca és akad-e a tevékenységnek valamilyen csírája. Ha igen, akkor lehet esély a megmentésére - mondta el a Napi által megkérdezett szakértő.
Az első 2-3 hét után elkészítik a 3 hónapos üzleti tervet, ha pedig a menedzsment cseréje is szükséges, akkor azt általában az első negyedév során megteszik. Összességében a felszámolás sikere mindig az első két hétben dől el.
A felszámoláshoz vezető leggyakoribb hibaként a szakember egyértelműen a rossz vezetési döntéseket említi. A leggyakoribb, hogy optimális bevételi terv mellé minimális költségtervet társítanak, melyhez ráadásul hitelt is vesznek fel.
Szintén gyakori probléma, hogy amikor jól megy a szekér, cégfelvásárlásba kezdenek, mely a piac változásával könnyen visszaüthet.

Könnyen százezres bírságba futhat rengeteg magyar: kiadták a figyelmeztetést, erre kevesen gondolnak
Szakértők szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet.

Szívszorító posztban búcsúzik a legendás budai cukrászda: "Szamos Miklós belehalt ebbe a fájdalomba"
Szamos Miklós mindössze órákkal azután halt meg, hogy a legendás cukrászdát be kellett zárniuk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


