Felszámolják a magyar piacon az egyik legszélesebb minőségi szeszesital-kínálatot felvonultató Finn Kereskedelmi Kft-t, miután a cég a Népszabadság információi szerint bőven 100 millió forint feletti adósságállományt halmozott fel, melyet már nem tud tovább maga előtt görgetni.
A felszámolási folyamat még nagyon az elején tart, a hitelezők most nyújtják be igényeiket. A Finn Kft-nek a telephelyei, a gépjárművei és a megmaradt árukészlete tehető pénzzé.
Az ügyvezető igazgató a banki finanszírozás hibáival magyarázza az összeomlást, elmondása szerint volt olyan eset, amikor a hiteligénylés után 2-3 hónappal sem tudták biztosan, hogy megkapják-e a kért kölcsönt. A pénzhiány miatt beszállítóik mellett korábbi presztízsüket is elvesztették.
A céget eredetileg finn befektetők alapították 1989-ben, majd többszöri tulajdonosváltást követően az évtized elejétől több mint 90%-os tulajdonosa a jelenlegi ügyvezető, Baár János lett.
A vállalat a magyar piacon 2001 tavaszán újdonságnak számító értékesítési rendszert vezetett be, melynek keretében éjszakai ügyeletet tartottak és Budapesten 2-3 órán belül este is házhoz szállították a rendelt italokat.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







