8 °C Budapest

Eltűnt pénzek nyomában

Pénzcentrum
2007. szeptember 7. 05:55

Sokan rémülten kapják fel a fejüket az inkasszó szó hallatán, hiszen számtalan alkalommal hallják, hogy az adóhivatal is ezt alkalmazza a neki tartozókkal szemben behajtás esetén. Akadnak, akik attól rettegnek, mi történik, ha egyszercsak eltűnik számlájukról a pénz. A fogalom valódi jelentésével azonban már sokkal kevesebben vannak tisztában. Az inkasszó pedig nekünk, illetve cégünk számára is a kiszámíthatóságot, illetve a biztonságot jelentheti.

Inkasszó

Az inkasszó legtágabb értelemben vett jelentése beszedési megbízás. Az inkasszó abban különbözik a hagyományos átutalási megbízásoktól, hogy ebben az esetben a jogosult kezdeményezi a kötelezett számlájának terhére való beszedést. Azaz benyújtjuk bankunknak a megbízást arról, hogy az egyik szerződött ügyfelünk számlájáról utalja át nekünk a meghatározott, jogosan követelhető összeget.

Az inkasszó négy típusát különböztethetjük meg:
· azonnali beszedési megbízás;
· csoportos beszedési megbízás (főleg közüzemi számlák kiegyenlítése);
· váltóbeszedési megbízás (a jogosult köteles értesíteni a kötelezettet, a megbízás letiltható);
· határidős beszedési megbízás (a kötelezett számlavezetője köteles értesíteni, lehet tiltakozni a megbízás teljesítése ellen).

Jelen cikkünkben a legelső lehetőséggel, vagyis az azonnali beszedési megbízással kívánunk bővebben foglalkozni. Fontos tudni, hogy az azonnali beszedési megbízás esetén a kötelezett számlavezetője nem értesítheti a teljesítés előtt a kötelezettet, vagyis nem áll fent annak a veszélye, hogy a kötelezett értesülvén megbízásunkról kimenekítené pénzét az adott számláról.

Miért kell, vagy lehet alkalmazni?

Az azonnali beszedési megbízás alkalmazása fontos szerepet játszhat valamely partnerünkkel, vagy vevőnkkel szembeni követelésünk érvényesítése esetén. Amennyiben végrehajtásra kerülne sor, abban az esetben nem árt tudni, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis akkor kerülhet sor bírósági végrehajtásra pénzforgalmi úton érvényesíthető követelés esetén, amennyiben az azonnali beszedési megbízás, nem, vagy csupán részben vezetett eredményre.

Másrészt vállalkozásunk számára biztonságot adhat, ha tudjuk, amennyiben valamelyik partnerünk nem teljesíti kötelezettségét, abban az esetben sem úszott el pénzünk, s nem is biztos, hogy a költséges végrehajtás intézményéhez kell folyamodnunk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A lebonyolítás

Nem árt tudni, hogy azonnali beszedési megbízásnak csak a kötelezett felhatalmazása alapján van helye (illetve jogszabály alapján), vagyis csak akkor élhetünk ezzel az intézménnyel, amennyiben a szerződésben erről megállapodtunk vevőnkkel. Minimális összege 20 ezer forint, és lakossági bankszámla javára, illetve terhére nem lehet benyújtani.

Térjünk rá a díjakra

Összegyűjtöttük, hogy az egyes hazai bankok mekkora díjat számítanak fel az általános vállalkozói számlavezetési kondíciók alapján az azonnali megbízás indításakor.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem