Több mint 53 milliárd dolláros kártérítési pert indítottak Kínában az amerikai Missouri állam, valamint annak jelenlegi és korábbi főügyészei ellen.
Lecsökkent forgalom mellett is ugyanolyan nitrogén-oxid szinteket mérnek Németországban, mint a vírus kitörése előtt, egy cikk szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy az Euro 5-ös dízelautóknak nincs sok ráhatása a levegő minőségére. Várkonyi Gábor autószakértő blogbejegyzésében kiemeli, hogy az egész diskurzus hamisan értelmezett adatok és boszorkányüldözés kapcsán elment egy fatálisan rossz irányba, hosszú távú súlyos következményekkel az európai iparra nézve.
Egy elég érdekes elemzést prezentált blogján Várkonyi Gábor: a Pénzcentrumnak korábban többször is nyilatkozó autószakértő a német Focus egy friss írását idézte arról, hogy a koronavírus kapcsán bizonyítást nyert az a régi feltételezés, mely szerint "az ideológia alapon üldözött" Euro 5-ös dízeleknek nagyjából nulla hatása van a városok levegőjének nitrogén-oxid szintjére.
Töredékére esett forgalom mellett például Stuttgartban pontosan ugyanazokat a szinteket mérik, mint a vírus előtt, az NO2 csúcsok ráadásul éjszaka mérhetőek, lényegében nulla forgalom mellett.
- írja a szakember, aki szerint a dízel, ami mára lényegében tisztább, mint a részecskeszűrő nélküli benzinesek, de ez "kipontozódott azoknál, akik csak a figyelemfelkeltő szalagcímek alapján tájékozódva vesznek autót". Ennek következtében a szén-dioxid szintek megugrottak az EU-s forgalomba helyezéseknél.
Ennek kapcsán Várkonyi Gábor örvendetes fejleménynek nevezte, hogy a városi közlekedésben egyre több megfizethető villanyautó vesz részt Európa-szerte, és az értékelhető hatótávú plug-in hibridek is növelik részesedésüket a forgalomba helyezéseknél.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- zárja kommentálját Várkonyi Gábor.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







