Miközben Európa még az idei első hőhullám utóhatásaival küzd, a meteorológusok már egy újabb, a korábbinál is intenzívebb forróságra figyelmeztetnek.
Elindult a Mol autómegosztó szolgáltatása, a Mol Limo csütörtökön. Budapesten 200 benzines és 100 elektromos járművel. A cég elektromos töltőhálózatot is épít.
Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős igazgatója sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Mol Limo 60 négyzetkilométeren a főváros 10 kerületére - a belváros mellett a forgalmasabb külső kerületekre - terjed ki, az autók parkolásáért a felhasználóknak nem kell fizetniük. Hozzátette, hogy a 300 automata váltós járművel induló flotta 2020-ra a duplájára nő és a főváros egész területére igénybe lehet venni, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret már jövőre elérheti. Kiemelte azt is, hogy néhány éven belül kivezetik a Mol Limóból a benzines autókat.
Az elektromos járműveket - az infrastruktúrafejlesztésnek köszönhetően - a Mol állomásain gyorsan és kényelmesen föl lehet majd tölteni. Ratatics Péter elmondta: a vállalat emellett az egész régióban fejleszti a hálózatot, három éven belül a Fekete-tengerig és az Adriáig 252 új töltőállomással biztosítja az átjárhatóságot az elektromos járművek számára - közölte.
Az MTI kérdésére, hogy mekkora befektetést jelent a szolgáltatás indítása és fejlesztése a cégnek és milyen megtérülést terveznek, üzleti titokra hivatkozva nem válaszoltak.
Az igazgató elmondta: az autómegosztás (car sharing) kipróbált és bevált megoldás, Európában csaknem 5,8 millió felhasználó 68 ezer ilyen autót használ, ami a világ összes megosztott járművének körülbelül a fele. A tapasztalatok szerint - mint fogalmazott - minden megosztott használatú jármű 5-10 magántulajdonút vált ki, ami csökkentheti a forgalmat és a parkolási területet, ezzel több területet hagy meg a városok lakóinak és hozzájárul a légszennyezés mérsékléséhez. Elmondta továbbá, hogy a megosztáson alapuló megoldások terén a Mol tapasztalatai is kedvezőek, hiszen a kerékpáros szolgáltatást nyújtó Mol Bubi segítségével 2 millió felhasználó eddig már csaknem 4 millió kilométert tett meg.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A megosztásos közlekedés illeszkedik a Mol-csoport mobilitási jövőképébe, amely az önvezető autókra és az elektromobilitásra épül - tette hozzá. Az igazgató szerint az autómegosztás elindítása és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra - a flottakezelés és az elektromos töltők - kiépítése ezekhez a célokhoz visz közelebb, egyúttal olcsóbbá is teszi a közlekedést az autózás állandó költségeinek megosztásával.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







