Párizs idén is Európa egyik legnépszerűbb úti célja, de a friss adatok alapján a város még drágább lett, mint tavaly.
Nyár van, magyarok tömegei indulnak nyaralni, sokan közülük repülővel. Ez sajnos nem mindig megy komplikációmentesen. A minap robbant a hír, hogy a Ryanair a Kanári-szigetekre vitt magyarokat poggyász nélkül, ma pedig szintén az ír fapadossal utazók aggódhatnak, mivel a légitársaság munkavállalóinak sztrájkja miatt közel sem biztos, hogy eljutnak úticéljukra. Mutatjuk, milyen kompenzációs lehetőségeid vannak, ha repülővel utazol és nem minden úgy történik, ahogy az tervben volt.
Az elmúlt hetekben kétszer is előfordult az Index tudósítása szerint, hogy a Ryanair a csomagjaik nélkül vitte el az utasokat Budapestről a kanári-szigeteki Las Palmasra. Ma arról írt a Blikk, hogy ugyanez történt a légitársaság július 23-i Budapest-Dublin járatán, és ha ez még nem lenne elég, a Ryanair-dolgozók sztrájkja miatt töröltek budapesti járatokat is. Bár egy utolsó pillanatban törölt gép vagy egy meg nem érkező csomag rengeteg bosszúságot tud okozni, valamennyire vigasztalódhatnak az utasok azzal, hogy potenciálisan több százezer forintos kártérítésre lehetnek jogosultak.
Vegyük először is azt a helyzetet, ha a csomag késik, megsérül vagy elveszik. Ebben az esetben a légitársaság köteles megtéríteni a kárunkat, amibe az is beletartozik természetesen, hogy amíg vártunk a csomagunkra, új ruhákat vagy higiéniai termékeket kellett magunknak vásárolni (de persze csak a szükséges mértékben, a légitársaság kontójára nem újíthatjuk meg a teljes ruhatárunkat).
Más a helyzet, ha törlik a járatunkat, esetleg 3 óránál többet késett a gépünk. Ha 1500 kilométernél közelebb volt az úticélunk az indulási helyszínünktől, akkor 250 euró (kb. 81 ezer forint) kártérítésre vagyunk jogosultak, 1500 és 3500 kilométer között 400 eurót kaphatunk (130 ezer forint), 3500 kilométer fölött pedig 600 euró (195 ezer forint) illet meg minket. Ezen kívül természetesen jogosultak vagyunk a repjegy árára is, ha végülis nem jutottunk el az úticélunkra.
Fontos, hogy ezek a szabályok minden, az Európai Unióban üzemeltetetett légi járat esetén érvényesek, még abban az esetben is, ha egy nem EU-s légitársasággal utazunk. Azt is figyelembe kell venni, hogy amennyiben egy légitársaság bizonyítani tudja, hogy rendkívüli körülmények miatt történt az utazással kapcsolatos probléma, akkor nem vagyunk jogosultak kártérítésre, ugyanakkor egy mezei technikai probléma nem számít ilyen oknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Ryanair utasainak az is öröm lehet az ürömben, hogy az Európai Unió Bíróságának egy tavaszi döntése értelmében már a sztrájk sem számít feltétlenül rendkívüli körülménynek. A bíróság egy vadsztrájkkal kapcsolatos ügyben mondta ki, hogy az nem számított rendkívüli körülménynek. Bár az ügy nem feltétlenül jelent útmutatást egy rendes sztrájk esetére, de cikkében az Independent arra spekulál, hogy a jövőben az ilyen helyzetekben is kártérítést kell majd fizetniük a légitársaságoknak.
Ha úgy érzed, hogy érintett vagy, akkor a részletszabályokat érdemes elolvasni az Európai Unió dedikált weboldalán magyarul, ide kattintva. A kártérítési igényeket először mindig a légitársaságnak kell jelezni, ha velük nem jutunk dűlőre, akkor fordulhatunk a fogyasztóvédelemhez, majd pedig a békéltető testületnél és a bíróságon is érvényt szerezhetünk a jogainknak.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







