Sikeresen lezárultak az egyeztetések a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, így Magyarország több mint 92 milliárd forintnyi támogatáshoz jut.
Halaszthatatlan karbantartási munkálatok miatt teljesen lezárják a Déli pályaudvart ezen a hétvégén, október 10-én és 11-én. A mostani beavatkozás a sebességkorlátozások megszüntetését szolgálja, amelyet a jövőben egy átfogó, az emeletes motorvonatok fogadását is biztosító korszerűsítés követ majd.
A fővárosi fejpályaudvarok leromlott állapota miatt a vonatok sok helyen csak jelentős sebességkorlátozással, úgynevezett lassújelek mellett közlekedhetnek. Ennek enyhítésére az e hétvégi munkálatok során a MÁV szakemberei javítják a váltókat, cserélik a síneket és a betonaljakat. Megerősítik továbbá a Kelenföld felé vezető alagút bejáratát és a támfalakat, kijavítják a peronok hibáit, valamint korszerűsítik az utastájékoztatást. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint a teljes lezárást tudatosan a nyári és a hétköznapi csúcsidőszakon kívüli időpontra időzítették, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséget okozzák az utazóknak.
A mostani karbantartás azonban csak az előfutára egy jóval nagyobb szabású beruházásnak. A Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv keretében hamarosan kiírják a kivitelezési tendert a térség vasúti hálózatának átfogó átépítésére. A fejlesztés kulcseleme a Kis-Gellért-hegyi alagút megújítása lesz, ahol a vágányok szintjét mintegy húsz centiméterrel süllyesztik le. A miniszter hangsúlyozta, hogy ez a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőben a nagykapacitású, emeletes motorvonatok is megközelíthessék a Déli pályaudvart. Az alagútban új, kétvágányú pálya létesül, emellett megerősítik a falazatot és az altalajt is.
A pályaudvar belső területén szintén teljes körű modernizáció indul. Huszonhat kitérőt cserélnek ki, az elavult biztosítóberendezések helyét pedig egy korszerű, központilag vezérelt, elektromos váltófűtéssel felszerelt rendszer veszi át. A peronokat akadálymentesítik, taktilis sávokkal és új utasbútorokkal látják el, miközben teljesen megújul az energia- és távközlési hálózat, továbbá modern biztonsági kamerarendszert építenek ki.
Bár az állomásépület felújítása még nem része a jelenlegi munkacsomagnak, az illetékes tárcánál már megkezdték az ehhez szükséges tervezést. A tárcavezető kiemelte, hogy egyszerre kell felszámolni az évek alatt felhalmozódott karbantartási lemaradásokat, és elindítani azokat a nagyobb fejlesztéseket, amelyek hosszú távon is garantálják a vasút megbízható működését.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: MTI/Purger Tamás
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







