Két budapesti kávézó is felkerült Európa 100 legjobbja közé, az egyik egészen a 17. helyig jutott.
Jelentős viharok kitörésére kell felkészülni a következő napokban az OMSZ előrejelzése szerint.
Az ország nagy részére már ma is riadót adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), amiben a készülő viharra hívja fel a figyelmet.

Holnap viszont Magyarország nagy részére kiadták a riasztást, vagyis szinte bárhol lecsaphat ránk a semmiből kialakuló vihar.

36 órás előrejelzés
Vasárnap délelőtt még sok lesz a napsütés, de délutántól egy hidegfront hatására többfelé számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Megélénkül, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél. Északnyugaton a front érkezését követően északnyugatira fordul a szél iránya. Fülledt, meleg idő várható, 29-33 fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Hétfőn is sokfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, változóan felhős-napos időre készülhetünk. Helyenként megélénkülhet, zivatarok környezetében megerősödhet az északias szél. Hajnalban 14-19 fok valószínű.
A távolabbi kilátásokért kattints a Pénzcentrum időjárás aloldalára!
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







