14 °C Budapest

Jogsiszerzés előtt állsz? Budapesten, Pest megyében egyelőre semmi esélyed

MTI
2020. május 11. 16:15

Több mint 400 résztvevővel indultak újra vidéken a közlekedési vizsgák - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Azt írták, hogy húsz vidéki helyszínen, csaknem 100 gyakorlati vizsgázó részvételével indultak újra a közlekedési vizsgák 2020. május 11-én. A leendő járművezetők szigorú óvintézkedések mellett, csökkentett létszámban, kizárólag védőfelszerelésben adhattak számot felkészültségükről - fűzték hozzá.

A márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák és utánképzések az Innovációs és Technológiai Minisztérium múlt heti döntése értelmében indulhattak újra Budapest és Pest megye kivételével az országban. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érintette. A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont haladéktalanul hozzálátott az újraindulás előkészítésének, ezzel párhuzamosan pedig megnyitotta vidéki ügyfélszolgálati irodáit.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy az első napon az ország 13 megyéjében, 20 vizsgahelyszínen mintegy 340 jelentkező tehetett számítógépes elméleti vizsgát. Ezen felül közel százan ültek személyautóba vagy motorkerékpárra, hogy a gyakorlati feladatok sikeres megoldásával megszerezzék vezetői engedélyüket. A hétfői vizsgák fennakadás nélkül zajlanak, a résztvevők a tapasztalatok szerint fegyelmezetten követik a biztonsági előírásokat. A héten az eddig kiadott időpontok alapján újabb 3000 vizsgázót várnak további újranyíló helyszínekre is - tudatta.

Az egyes vizsgahelyszíneken kizárólag azok jelenhetnek meg, akik életvitelszerűen is az adott településen, megyében élnek, budapesti és Pest megyei lakosok tehát egyelőre nem tehetnek közlekedési vizsgát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Vizsgaközpont csak akkor szervezi meg a közlekedési vizsgákat és utánképzéseket, ha ehhez járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés - maszk és kesztyű - viselése. A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?