Figyelem! Hamarosan pénzt emelhetnek le a számládról

Pénzcentrum
2014. április 1. 11:11

Fontos határidő közeleg: alig két hónapja maradt a SZÉP kártya tulajdonosoknak, hogy lemerítsék 2012-es feltöltésű egyenlegüket. Aki ezt nem teszi meg, annak eltűnik a számlájáról a két éve felhalmozott összeg. A 2012-es feltöltésekből egyébként majdnem 4 milliárd forint maradt a pihenőkártyákon.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adatai szerint jelenleg 29 milliárd forint elkölthető pénz van a SZÉP kártyákon, és az idei feltöltések még csak ezután kezdenek felfutni. Ebből 3,9 milliárd forintnyi az a 2012-ben feltöltött egyenleg, amit ez év május 31-iglehet lemeríteni, utána már nem fogunk hozzáférni a felhalmozott pénzhez. Összesen tehát majdnem 4 milliárd forint veszne el, ha senki nem kezdene sürgősen, például szállásfoglalásba, utazása megszervezésébe.

Az NGM adatai szerint idén februárban már 935 ezer Szép kártya tuljadonos volt Magyarországon, ez azt jelenti, hogy a 2012-ben felhalmozott összegből egy kártyára körülbelül 4300 forint jut. Mivel azonban sokan már biztos elköltötték a rendelkezésükre álló pénzt, ez az összeg néhány munkavállalónál jóval magasabb is lehet.

Amúgy épp kapóra jöhet, hogy le kell merítenünk egyenlegünket, hiszen nemsokára húsvét, jön a tavaszi szünet, majd egy négy napos hosszú hétvége május elseje körül. Erre a két-három hétre érdemes már most tervezgetni és szállást foglalni, nehogy lemaradjunk a választott helyszínről.

Hogyan merítsük le SZÉP kártyánkat?

A kártyánknál különböző alszámlák lehetnek: szálláshely, vendéglátás és szabadidős. A szálláshely alszámlából foglalhatunk szállást, költhetjük utazásszervezési szolgáltatásra, gyógyfürdő- illetve strandbelépőre, ezeken kívül már utazásunk helyszínén a szállodában befizethetjük magunkat például egy ellazító masszázsra. A vendéglátás utalványrészből szintén strandolhatunk és gondoskodhatunk egy finom ebédről vagy vacsoráról. A szabadidős alszámlára töltött pénzből pedig többek között fesztiválbérletre, egészségügyi és wellness szolgáltatásokra, fürdőbelépőre, sportrendezvények nevezési díjára, sporteszközök kölcsönzésére, vagy élményparkok belépőire is elkölthetjük.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Számos lehetőség közül választhatunk tehát, hogy május 31-ig gyorsan lemerítsük a keretünket. Miután kiválasztottuk az adott programot, úti célt, szállást, minden esetben tájékozódjunk, elfogadják-e a helyszínen a SZÉP kártyánkat.

Tetszett a cikkünk? Lájkold a Pénzcentrum.hu Facebook oldalát, így nem maradsz le a legfontosabb lakossági pénzügyi hírekről.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom