Szerda-csütörtök környékén érkezhet nagyobb területet érintő eső Magyarországra.
Kevés felszabadítóbb dolog van az utazásnál, azonban egyes útlevelek több szabadságot nyújtanak másoknál. Egy friss kutatásban összeszámolták, hogy egy-egy ország útlevelével hány helyre juthatunk el vízummentesen.
Nem sok olyan dolog van, amely felszabadítóbb lenne az utazásnál, ugyanakkor útleveleink különböző szintű szabadságot nyújtanak számunkra. Egy friss, februári jelentés szerint két olyan ország van, amelynek állampolgárai vízummentesen utazhatnak a világ 180 célállomására, és mindkét ország Ázsiában van.
A Henley&Partners tanácsadó cég által meghatározott index szerint jelenleg Japán és Szingapúr állampolgárai rendelkeznek a "legerősebb" útlevelekkel. A két ország azzal tört a csúcsra, hogy Üzbegisztán február elején megszünteti a japán és a szingapúri állampolgárok vízumkötelezettségét.
Bár Magyarország nem került fel a dobogóra, ám a legjobb 10 közé befértünk: hazánk a 9. helyen szerepel 171 vízummentes úti céllal. Ezzel leköröztük a legtöbb környező országot, hiszen a listán többnyire észak- és nyugat-európai, valamint ázsiai és amerikai országok találhatóak.
Az index legalján a világ leginstabilabb, illetve kifejezetten polgárháborús országai állnak: Afganisztán (24), Irak (27), Szíria (28), Pakisztán (30) és Szomália (32).
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







