7 °C Budapest

A magyarok felének nincs pénze nyaralásra: így utazhatnak ők is külföldre

2017. június 15. 19:03

Idén minden második honfitársunk tervez üdülni, aki útra kel, az jellemzően vízpartra utazik. Ennek megfelelően a legnépszerűbb hazai úti cél továbbra is a Balaton, külföldön pedig a horvát, görög és olasz tengerpart, valamint Erdély.

Hazánk lakosságának a fele tervez nyaralást idén. Mind a belföldi, mind a külföldi úti célok között első helyen szerepelnek a "vizes" helyek: tavak, tengerek vagy fürdőhelyek.

A magyarok kicsivel több mint fele (54 százalék) tervez utazást idén nyáron, közülük a legtöbben (32 százalék) belföldi úti célban gondolkodnak, 10 százalékuk külföldre készül és 12 százalék bel- és külföldi utazást is beiktat a nyári szabadságába. A nyaralás tervezését számos tényező befolyásolja, amelyek egyike az életkor. Az 50 évnél idősebbek körében már többségben vannak a nyaralást nem tervezők. Míg a 20-29 évesek jellemzően külföldre utaznak, addig a 40-49 évesek szívesebben pihennek a határokon belül.

Csak belföldi utazást az átlagnál nagyobb arányban terveznek a négy vagy több fős háztartásokban élők (43 százalék) és a legalább két gyermeket nevelő családok (55 százalék). Az idén határokon innen és túl is üdülést tervezők körében az átlagnál jelentősen többen vannak a most 20-29 éves Y-generáció tagjai és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők.

Úgy látjuk, hogy könnyebben terveznek egynél is több nyaralást az idejükkel talán szabadabban gazdálkodó vállalkozók, a szellemi munkát végző alkalmazottak, és természetesen a magasabb jövedelmi státuszúak (380 ezer forintnál több havi összjövedelemmel rendelkező háztartások). A külföldre és belföldre egyaránt utazók között felülreprezentáltak a Budapesten élők

- mondta Dörnyei Otília, GfK szakértője.

A megkérdezettek 41 százaléka nem tervez üdülést idén a nyári hónapokban, és 5 százalék még nem döntötte el, hol és hogyan tölti a szabadságát. Jellemzően az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon, a kétezer főnél kisebb településeken és az egyszemélyes háztartásban élők nem terveznek idén nyaralást. A jövedelem és az üdülési tervek közötti kapcsolat kézenfekvő, hiszen a nyaralás pénzbe kerül. A havi 290 ezer forintnál kevesebb háztartási összbevétellel rendelkezők, a nyugdíjasok (61 százalék), valamint a szakmunkás végzettségűek (53 százalék) az átlagnál nagyobb arányban döntenek az otthonmaradás mellett.

Akiknek a Balaton a Riviéra

A belföldi nyaralást tervezők 23 százaléka még nem döntött a pontos úti célról, és elképzelhető, hogy e döntés meghozatala ad-hoc jelleggel fog történni. Ők jelentik azt a kört, akik jól irányzott és folyamatos kommunikációval, rájuk szabott szolgáltatásokkal, speciális ajánlatokkal még befolyásolhatók. Bár ők még bizonytalanok az úti célt illetően, annyit a lakosság általános nyaralási terveiből tudni lehet, hogy honfitársaink többsége, ha nyaral, akkor azt vízparton, de legalábbis fürdő közelében képzeli el.

A legvágyottabb hazai úti cél idén a magyar tenger: a belföldi utazást tervezők 46 százaléka a Balatont választja.

Közülük leginkább a 15-19 éves korosztály (61 százalék), valamint a négy vagy több fős családban élők (56 százalék) terveznek itt nyaralni.

Belföldi utazásra tízből nyolcan személygépkocsival indulnak, a vasúti közlekedést az átlagnál magasabb arányban (40 százalék) a 30 évnél fiatalabbak veszik igénye. Idén nyáron átlagosan kevéssel több mint 80 ezer forintot terveznek költeni fejenként a belföldön utazók. Ez az összeg a jövedelem emelkedésével párhuzamosan nő: a magasabb jövedelműek körében meghaladja a fejenkénti 100 ezer forintot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Akik a határokat átlépve nyaralnak

Aki külföldre utazik (esetleg egy belföldi üdülés mellett), az előre tervez és nem eseti jelleggel hoz döntést: tízből közel kilencen már tavasszal lefixálták az úti céljukat. Az idén külföldi nyaralást tervezők körében Horvátország a favorit, az utazók 24 százaléka választja délnyugati szomszédunkat. Görögország, Erdély és Olaszország, de Spanyolország, Németország és Ausztria is az előnyben részesített országok között szerepel. Érdekes a 20-29 éves Y-generáció választása: legtöbbjük ugyan európai utazást tervez, de nem a fenti "klasszikus" nyári desztinációkat célozza meg, hanem pl. Dániát, Írországot vagy Hollandiát. 10 százalékuk a tengerentúlra utazik, a többiek pedig Észak-Afrikát, Ázsiát és Ausztráliát célozzák meg.

Külföldi utazás esetében a repülő egyértelmű versenytársává válik az autónak. A külföldre utazók fele tervez autóval elindulni, míg 43 százalék (a budapestiek körében 59 százalék) a repülőre voksol. A fővárosban élőkön kívül a 20-29 évesek jelentik még a légitársaságok fő célcsoportját, körükből idén nyáron közel 60 százalék repülővel tervez külföldre utazni. Buszos utazást elsősorban a felsőfokú végzettségűek és az 50 év felettiek terveznek. A külföldi nyaralás során az egy fő által elkölteni tervezett összeg átlagosan 170 ezer forint, az aktív korú 30-59 év közöttieknél viszont a 200 ezer forintot is meghaladja ez az összeg.

Van megoldás?

Nyaralni persze mindenki szeretne és egy kisebb összegű hitel felvételével akár azok is átélhetik életük utazását, akik ezt megtakarításból nem tudják megtenni. A Pénzcentrum kalkulátorával megnéztük, melyik banknál mennyiért érhető most el 500 ezer forint kölcsön 2 éves futamidő mellett 250 ezer forintnál alacsonyabb jövedelemmel, úgy, hogy az olcsó hitelért akár bankot is váltanánk.

  • A legalacsonyabb teljes hiteldíj mutatót (THM) a Sberbank Fair Expressz adja, 11,62 százalékra, 23 047 forintos törlesztőrészlettel vehetjük fel.
  • A CIB Előrelépő 11,73 százalékos THM-mel és 23 337 ezer forintos törlesztőrészlettel érhető el.
  • Az MKB Mosoly 22 869 forintos törlesztőrészlete a legolcsóbb havi fizetendő, emellé 12,26 százalékos THM párosul.
  • A K&H személyi kölcsön sem sokkal drágább, 23 534 ezer forintos havi részlettel és 14,92 százalékos THM-mel vehetjük fel.

A kalkulátor alapján a többi bank 20 százalék feletti THM-mel érhető el, ezek a következők:

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm