13 °C Budapest

4 kötelező apróság: ezek nélkül el ne indulj idén nyaralni

2018. június 27. 11:15

Utazás előtt érdemes végiggondolni, hogyan rendezzük dolgainkat ahhoz, hogy ne gyűljön meg a bajunk a hatóságokkal, ne csússzunk ki fontos határidőkből, vagy nehogy meghiúsuljon egy régóta várt szerződés aláírása. Milyen iratokat kell magunkkal vinnünk, ha céges vagy kölcsönautóval indulunk útnak? Kit bízzunk meg ügyeink intézésével, míg távol vagyunk, és hogyan készítsünk érvényes meghatalmazást ehhez? Mit ellenőrizzünk elsőként, ha hazaértünk a nyaralásból? És mit tehetünk, ha a bérbe adott nyaralónkból a külföldi vendégek fizetés nélkül távoztak?

A nyaralás előkészítése során leginkább az úti célra és a csomagolásra figyelünk, pedig nem árt arra is gondolni, hogy milyen extra iratokra lehet szükségünk ahhoz, hogy gondtalanul átléphessük a határt, mikről érdemes gondoskodni, hogy rendben menjenek az itthoni ügyeink, például egy megkezdett hitelfelvételi folyamat, egyéb szerződéskötés, esetleg jogi eljárás.

1) Gondoskodj a megfelelő iratokról!

Ha nem a saját autónkkal kelünk útra, akkor az Európai Gazdasági Térségen (az EU-országok mellett Svájc, Norvégia, Liechtenstein és Izland) kívüli országok esetében mindenképpen szükséges a tulajdonos nyilatkozata arról, hogy használhatjuk a gépkocsit. A kellemetlenségek elkerülése végett érdemes legalább közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott vagy közokiratba foglalt nyilatkozatot készíttetni, ugyanis ha például Ukrajna az úti cél kölcsön- vagy céges autóval, akkor e nélkül be sem engednek az országba. Előfordulhat azonban más országokban is, hogy közúti ellenőrzés során igazolni kell a használati jogosultságot.

Akár az EU-n belüli vagy kívüli országba utazunk, minden esetben az eredeti okmányainkat vigyük magunkkal, a hatóságok ugyanis még a közjegyző által hitelesített másolatban bemutatott jogosítványt vagy forgalmi engedélyt sem fogadják el. A hiteles másolat akkor jöhet jól, ha az eredetit elveszítjük vagy ellopják.

Utazás előtt tájékozódjunk, hogy mely országokba milyen okmányokkal léphetünk be, és azt is ellenőrizzük, hogy igazolványaink meddig érvényesek, mert egyes országok esetében például az úti okmánynak a belépés idejétől számítva legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie.

2) Készíttess meghatalmazást!

Mielőtt útra kelnénk, érdemes átgondolni, mi lesz az itthoni ügyeinkkel, amíg nyaralunk. Ha egy cég vezetőjeként tudjuk, hogy a távollétünk alatt válik aktuálissá például egy fontos szerződés megkötése, akkor célszerű közjegyzőnél meghatalmazást készíttetni a helyettesünk számára, hogy távollétünkben ő aláírhassa azt.

Sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha előre tervezünk. Ha például hitelfelvételbe fogtunk, érdemes végiggondolni, hogy a szerződésben érintett többi fél - például adóstárs, haszonélvező, kezes, zálogkötelezett - nem tartózkodik-e éppen külföldön, amikor az aláíráshoz szükség lenne a jelenlétükre. A szerződést nélkülük is megköthetjük, ha az érintettektől közjegyző által írt meghatalmazással vagy legalább közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott meghatalmazással rendelkezünk.

Ha fontos orvosi lelet érkezése várható utazásunk ideje alatt, akkor is meghatalmazást kell készíttetnünk, mert egyébként azt rajtunk kívül más nem veheti át. Egy laborvizsgálat eredményét a legtöbb intézményben még az illető házastársának sem adják oda érvényes meghatalmazás hiányában.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Célszerű meghatalmazást adni valakinek arra is, hogy átvehesse a postai küldeményeinket, hiszen lehetnek köztük fontos és sürgős levelek is. A postán van erre formanyomtatvány, ezen kívül bizonyos küldemények átvételére adhatunk meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratban is, de ha biztosra szeretnénk menni, foglaltassuk a meghatalmazást közjegyzői okiratba.

Ha külföldi tartózkodásunk alatt kell intézkednünk, például egy fizetési meghagyásos ügyben kell sürgősen meghatalmazást adnunk az otthoniaknak, akkor ezt az adott ország magyar külképviseleti hatóságán (konzulátusán) tudjuk megtenni.

3) Ne bukd el a pénzed!

Ha baj van, az ember hirtelen azt se tudja, hova kapjon. Ha például rádöbbenünk, hogy a balatoni nyaralónkból a békésnek látszó külföldi bérlők úgy távoztak, hogy minden úszik a vízben, ráadásul az utolsó heti bérleti díjjal adósok maradtak, ne gondoljuk, hogy keresztet vethetünk a pénzünkre. Forduljunk közjegyzőhöz, aki jegyzőkönyvezheti az általa személyesen észlelt körülményeket (tehát, hogy a bérlők milyen állapotban hagyták ott az ingatlant), de akár igazságügyi szakértőt is kirendelhet, aki a bekövetkezett károk mértékét is képes megállapítani.

A közjegyzőnél az Európai Unióban lakóhellyel rendelkező adóssal szemben az elmaradt és esedékes bérleti díj megfizetése érdekében azonnal megindíthatjuk az európai fizetési meghagyásos eljárást is, így a bérlők nem bújhatnak ki a fizetés alól.

4) Figyelj a dátumokra!

A nyaralás után jó, ha az első utunk a postaládához vezet, és alaposan átnézzük a leveleket, nehogy kicsússzunk valamilyen határidőből.

Jó, ha tudjuk, hogy július 15. és augusztus 20. között ítélkezési szünet van a bíróságokon. Polgári ügyekben ilyenkor nem tartanak tárgyalásokat és a szünet idejét a határidők számítása szempontjából is figyelmen kívül kell hagyni.

A szünet a közjegyzői fizetési meghagyásos eljárásokra és az annak alapján indult végrehajtásokra is kiterjed, de az egyéb közjegyzői eljárásokban (pl. hagyatéki ügyek, megőrzési ügyek stb.) a határidők az ítélkezési szünetben is ketyegnek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem