Jelentős közlekedési fejlesztések előkészítése indulhat Keszthely térségében: a tervek szerint hétt kilométeres, kétszer kétsávos út kapcsolná össze az M76-os gyorsforgalmi utat a keszthelyi elkerülővel.
Még szinte véget sem ért az idei nyár, már a következő szezonra készülhetünk, több utazási iroda is megkezdte a 2027-es utak értékesítését. Jövőre egyre több helyre utazhatunk majd Budapestről és a Hévíz-Balaton Airportról is, a kínálatban pedig a népszerű mediterrán úti célok mellett több új desztináció is megjelenik. A Balaton mellől Antalya mellett már Tiranába és Djerbára is indulhatnak járatok.
Az ITAKA 2027-ben hat új úti céllal bővíti kínálatát, miközben a Hévíz-Balaton Airport szerepe is tovább erősödik: a következő nyári szezonban Antalya (Törökország) mellett, Tirana (Albánia) és Djerba (Tunézia) is elérhető lesz a balatoni régió repülőteréről.
A nyári kínálat újdonságai között szerepel Thassos, Calabria, Costa Brava, Fuerteventura, Marsa Matruh és Djerba is. A repülős körutazások kínálata is bővül: a már elérhető 23 program mellett új útvonalak indulnak Skandináviába (Svédországba), a balti térségbe és Marokkóba.
„A következő nyári szezonban nem egyszerűen újabb úti célokat adunk a kínálatunkhoz, hanem arra törekszünk, hogy az utazók még több nyaralási élmény közül választhassanak. Célunk, hogy mindenki megtalálja a számára ideális nyári kikapcsolódást” – mondta Stanislav Zeman, a cég ügyvezető igazgatója.
Marsa Matruh fehér homokos tengerpartjával és kristálytiszta türkizkék vizével alig három óra repülőútra Budapesttől a Karib-tenger hangulatát idézi. Fuerteventura elsősorban a kiválló minőségű all inclusive szállodák és a kellemes strandok miatt lehet vonzó úti cél, míg Thassos a görög szigetekre jellemző természeti szépségekkel, rejtett strandokkal és autentikus görög hangulattal várja az utazókat. Calabria kedvező ár-érték arányával, Costa Brava pedig a kisebb történelmi településeken található szálláshelyeivel és a jellegzetes spanyol atmoszférával lehet különösen vonzó. Djerba szintén azok számára lehet jó választás, akik kedvező ár mellett keresnek mediterrán hangulatú tengerparti kikapcsolódást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„Nagy öröm számunkra, hogy az ITAKA-val együttműködve tovább erősödik a Hévíz-Balaton Airport szerepe is a 2027-es szezonban. Az idei évben Antalya már megmutatta, hogy komoly érdeklődés van a balatoni régióból induló közvetlen nyaralási lehetőségek iránt” – mondta Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezetője.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







