1 °C Budapest
Személyi megtakarítások, magyar pénz, az ágymatrac alatt

Egyetlen váratlan kiadás is romba döntheti a magyar családokat: rengeteg háztartás kerülhet bajba

2026. szeptember 17. 19:31 3 perc

A magyarok többsége továbbra is szűkös pénzügyi tartalékkal bír: a megtakarítással rendelkezők kétharmada legfeljebb fél évig tudná fedezni a kiadásait, ha elesne a rendszeres jövedelmétől - ezt állapította meg egy új kutatás. Ilyen szűk mozgástér mellett már egyetlen nagyobb, váratlan kiadás is kihívás elé állíthatja a háztartások jelentős részét. Ebben a helyzetben egy átgondolt külső forrás bevonása, így akár egy kölcsön felvétele is opció lehet, mely utóbbival kapcsolatos elvárások szintén kirajzolódnak a kutatásból.

Bár tízből hat magyarnak van félretett pénze, ez a tartalék a többségük számára (66 százalék) legfeljebb fél évre nyújtana fedezetet a rendszeres jövedelem elvesztése esetén. A pénzügyi vésztartalékok ráadásul gyakran igen szűkösek: a megtakarítással rendelkezők 17 százalékának legfeljebb egy hónapra lenne elegendő a félretett pénze, 29 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy 2-3 hónapig tudná finanszírozni az egzisztenciáját, ha elesne a rendszeres havi bevételétől.

A kutatás arra is rámutat, hogy a hosszabb távú tartalékképzésben számottevő a nemek közötti különbség: míg a férfiak közel negyede (24 százalék) rendelkezik egy évnél tovább elegendő megtakarítással, a nők esetében ez az arány 14 százalék. A különböző korcsoportok tekintetében is nagy eltérések mutatkoznak: a 30 év alattiaknak csupán 6 százaléka rendelkezik egy éven túli tartalékkal, az 50–59 éveseknek viszont már közel harmada (30 százalék).

Mindezek fényében különösen fontos, hogyan gondolkodnak a magyarok a külső források bevonásáról, és mit mérlegelnek, amikor felmerül a személyi kölcsön szükségessége. Az Ipsos Zrt. által végzett felmérés eredményei szerint egy váratlan, nagyobb kiadás finanszírozását a lakosság elsősorban saját erőből oldaná meg: ha elromlik egy háztartási gép, szerelőhöz kell vinni az autót vagy nagyobb egészségügyi költség merül fel, az emberek 52 százaléka a megtakarításából fedezné a szükséges összeget.

Ez a hozzáállás a férfiakra még inkább jellemző – közülük 58 százalék nyúlna elsőként a félretett pénzéhez, szemben a nők 46 százalékával. A válaszadók 17 százaléka családtagtól vagy ismerőstől kérne kölcsön, 15 százalék inkább lemondana a kiadásról vagy elhalasztaná, 9 százalék kisebb összegű személyi kölcsönt venne fel, 8 százalék pedig hitelkártyát használna.

A kölcsön a legtöbb ember számára nem bevett gyakorlat: tízből hét válaszadó nem került olyan helyzetbe, hogy kölcsön felvételét kellett volna mérlegelnie a megelőző 12 hónapban. A megkérdezettek közel fele (47 százalék) pedig úgy nyilatkozott, hogy semmilyen kiadást nem finanszírozna ilyen módon. Ez az elzárkózás azonban erősen korfüggő: míg a 60 év felettieknek csaknem kétharmada (64 százalék) utasítja el teljesen a kölcsönt, a 18–29 éveseknél ez az arány mindössze 33 százalék.

Azok esetében, akik nyitottak a személyi kölcsönre, határozott szempontrendszer húzódik a döntés mögött. A kölcsön kiválasztásánál a legfontosabb tényező az alacsony kamat: 54 százalékuk ezt jelölte meg első helyen. Nagyjából azonos súllyal követi a gyors, egyszerű ügyintézés (50 százalék), míg a rugalmas törlesztési feltételek 40, a szolgáltató ismertsége és megbízhatósága pedig 34 százalékuk számára fontos. A személyes ügyintézési lehetőség már jóval kevésbé meghatározó (16 százalék).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bankoktól való hitelfelvételi lehetőség és saját megtakarítás hiányában az emberek jellemzően a családtagokhoz, ismerősökhöz fordulnának, de a válaszadók 17 százaléka fontolóra venné a gyors kölcsönt nyújtó pénzügyi vállalkozásokat is. Az egyéb alternatívák vonzereje erősen korfüggő: a munkáltatói kölcsönt az 50–59 évesek választanák a legnagyobb arányban (25 százalék), a zálogház lehetőségével pedig a skála két vége – a legfiatalabbak és a 60 év felettiek (egyaránt 9 százalék) – élne a leginkább.

A számokból fontos tanulság rajzolódik ki: amikor a magyarok kölcsönben gondolkodnak, nem csak a kamatot mérlegelik – a gyorsaság, az egyszerűség és a kiszámíthatóság legalább annyira sokat nyom a latban

– mondta Horváth Attila, a Provident Pénzügyi Zrt. gazdasági igazgatója.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57