Továbbra sem várható érdemi csapadék Magyarországon az Európa felett kialakult úgynevezett Omega-blokk miatt.
Újabb harminc nappal meghosszabbították a tavalyi bányakatasztrófa után elrendelt vészhelyzetet a székelyföldi Parajdon. A döntést a helyi vészhelyzeti bizottság hozta meg pénteken, a Hargita megyei prefektúra tájékoztatása alapján számolt be róla az Agerpres.
A tavaly májusban történt sóbányakatasztrófa nyomán kihirdetett rendkívüli helyzet az újabb határozat szerint február 7-éig marad érvényben. Addig továbbra is tilos a belépés a veszélyeztetett területekre és a Sószorosba. A hatóságok folyamatosan felügyelik a térséget, szükség esetén tájékoztatják a lakosságot, valamint segítséget nyújtanak az érintetteknek.
A tájékoztatás szerint a vészhelyzeti bizottság felszólította az érintett szereplőket, hogy haladéktalanul végezzék el a biztonság helyreállításához szükséges munkálatokat. Parajdon a sóbányát üzemeltető Salrom hónapok óta nem vette át a kivitelezőtől azt a csőrendszert, amely az elárasztott bánya felett a Korond patak vizét lenne hivatott elvezetni. Emellett a patak új medrének kialakítása sem kezdődött el.
A parajdi vészhelyzeti bizottság tavaly május 8-án hirdetett vészhelyzetet, amelyet azóta minden hónapban meghosszabbítottak. Az érintett hatóságok rendszeres méréseket végeznek a Korond patakon és a környék vízfolyásain, miközben folyamatos megfigyelés alatt tartják a veszélyeztetett térséget.
Nyágrus László, Parajd polgármestere a Sóvidék Televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a 2026-os év kevesebb nehézséget hozhat a település számára. Reményét fejezte ki, hogy az eddig elakadt folyamatok végre elindulnak, és ez bizakodásra adhat okot a helyi közösségnek.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy a bányakatasztrófa közvetlenül vagy közvetve a nagyközség minden lakóját érintette. A jelenlegi időszakot újrakezdésként jellemezte, különösen a turizmusban dolgozók számára. Ennek érdekében turisztikai desztinációmenedzsment szervezet alakul, amely új turisztikai csomagokat dolgoz ki a székelyföldi kistérség számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nyágrus László hangsúlyozta, hogy a sóbányáról hosszabb távon sem szabad lemondani, mivel az továbbra is jelentős értéket képvisel a település számára. A katasztrófa óta felértékelődtek a közösségi események és az egymás iránti figyelem, a jövőben pedig olyan rendezvényekre van szükség, amelyek Parajdot és a tágabb régiót is népszerűsítik.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányát tavaly május végén öntötte el a felette folyó Korond patak vize. Az áradás néhány nap alatt teljesen elárasztotta a bányát. A létesítmény Székelyföld egyik legfontosabb turisztikai látványossága volt, évente több százezer látogatóval, és nemcsak a bányászok, hanem a környék vendéglátásából élők megélhetése is szorosan kötődött hozzá.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







