A járványügyi kivizsgálás során megállapításra került, hogy a beteg megbetegedése előtt külföldön nem járt, így a fertőzés hazai eredetűnek tekinthető.
Északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, a Dunántúlon és a középső országrészben már a délelőtt folyamán megvastagszik a felhőzet, és helyenként gyenge eső, zápor is kialakulhat. A Tiszántúlon még kitart a naposabb idő, de estére ott is befelhősödik. Az északnyugatira forduló szél többfelé élénk, az Észak‑Dunántúlon időnként erős lökésekkel érkezik. A nappali csúcsértékek 15–18 fok között alakulnak, nyugaton ennél hűvösebb lehet, késő estére pedig 3–9 fokig hűl a levegő.
Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók - Hungaromet.
A Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet, amely az éjszaka második felében az Észak-Dunántúlon csökkenésnek indul. Elsősorban a középső és délnyugati tájakon várható helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor. A keleti, délkeleti tájakat leszámítva többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati, északi szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







