Szerda-csütörtök környékén érkezhet nagyobb területet érintő eső Magyarországra.
A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn a repülőtéren, sajtótájékoztatón. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pedig közölte, hogy a kormány elfogadta a gyorsvasút megteremtésének koncepcióját.
Szintén 2035-re tervezik megvalósítani a repülőtér 3-as terminálját, így az úttal és a vasúttal együtt 2,5 milliárd euró, vagyis ezer milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a Budapesten.
A fejlesztésektől azt várják, hogy 2035-re a jelenlegi duplájára, vagyis évi 40 millió utasra nő a budapesti repülőtér utasforgalma, illetve a vasútvonalon a belvárosból 15-20 perc alatt érhető majd el a repülőtér - mondta a politikus.
A kormány elfogadta a gyorsvasút megteremtésének koncepcióját: 1 milliárd eurós beruházással 27 kilométernyi vasút épülhet meg Kőbányától Monorig, lényegében bekötve az országos gerinchálózatba a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőteret - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton hozzátette: ezáltal akár Debrecenből, akár Győrből elérhető lesz közvetlenül a repülőtér.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a gyorsvasút esetében a Nyugati pályaudvarról indulva 20 perces menetidőre lehet majd számítani, a jegyár pedig 3000-4000 forint körül alakulhat, ami a taxival összehasonlítva, igencsak versenyképes.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A beruházás koncesszió keretében valósulhat meg, ehhez nemzetközi tendert fognak kiírni - tájékoztatott Nagy Márton.
Címlapi kép: Kocsis Zoltán, MTI/MTVA
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







