A jövő hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni.
A Wizz Air bejelentette: 2026 márciusában bezárja bécsi bázisát, ami nemcsak az osztrák utasokat érinti, hanem a nyugat-magyarországi régióból indulókat is. A döntés hátterében stratégiai átszervezés áll, de sokaknak ez egy olcsó és közeli repülési lehetőség végét jelenti.
Rendkívüli bejelentést tett a Wizz Air: 2026. március 15-én végleg bezárja bécsi bázisát. A diszkont légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból: két repülőgép és két útvonal (Bilbao és London Gatwick) már 2025 októberében megszűnik, a maradék három gép pedig jövő tavasszal távozik. Ezzel együtt minden bécsi indulású Wizz Air járat leáll.
A döntés nem érkezett teljesen váratlanul: a cég nemrég jelentette be, hogy Pozsonyban új bázist nyit, ami földrajzilag nem esik messze Bécstől – de a magyar utasok számára mégis komoly változást jelent. A nyugat-magyarországi utazók, különösen Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár környékéről, gyakran választották a bécsi repteret, mivel az közelebb van, és sokszor olcsóbb jegyeket kínált, mint Budapest.
A Wizz Air közleménye szerint az érintett utasokat e-mailben vagy az applikáción keresztül értesítik, és visszatérítést vagy átfoglalást kínálnak más járatokra. A bécsi bázison dolgozó munkatársaknak pedig áthelyezési lehetőséget biztosítanak más Wizz Air állomásokra.
A Budflyer repülési szakportál szúrta ki elsőként a bejelentést, és úgy fogalmazott: „a mai hír inkább költözésnek mondható”, hiszen a Wizz Air nem vonul ki a régióból, csak átszervezi jelenlétét. A bécsi versenytársak – például a Ryanair vagy az Austrian Airlines – várhatóan gyorsan kitöltik a keletkező piaci űrt.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Miért fontos ez a magyar utasoknak? Bécs-Schwechat repülőtere sok magyar számára volt „második otthon”: könnyen elérhető, jól szervezett, és gyakran kínált kedvező árú járatokat. A Wizz Air kivonulása nemcsak a választékot csökkenti, hanem áremelkedést is hozhat, hiszen a verseny csökkenése általában drágulást eredményez.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







