A fennakadás hétfőre is áthúzódott, a légi közlekedés ugyanis még mindig nem állt helyre, és a járatok mintegy háromnegyede jelenleg sem közlekedik.
A vasúti helyreállítás holnapra is áthúzódik: aki teheti, kedden VOLÁN-busszal tervezze utazását vagy halassza azt későbbre!
A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzetek miatt a MÁV-csoport Budapesti Terüli Igazgatósága vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, de a brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.
Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében illetve a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.
Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁVbusz-flottát bevetette, jelen pillanatban több, mint 150 MÁVBusz szállítja az utasokat , kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszok nem kerültek átvezénylésre a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.
A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ. A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség (felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni), ezért a MÁV-csoport tisztelettel és nyomatékosan kéri az utazóközönséget, hogy a keddi napra VOLÁN-busszal és ne vasúton tervezze utazását, illetve ha arra lehetősége van, utazását halassza a következő napok valamelyikére!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasaik továbbutazását az Haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik. Ma éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







