Nagyszerű kép a napfényről és a felhőkről, mindkettő a reggeli égbolton lebeg.

Újabb vészjelzést adtak ki az időjárás miatt: ezeken a helyeken lesz a legrosszabb a helyzet

MTI
2024. június 16. 08:57

Nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható vasárnap Magyarország több régiójában - közölte a HungaroMet.

Azt írták, hogy a Dél-Dunántúl, valamint a Dél- és az Észak-Alföld területeinek jelentős részén az UV-index meghaladja majd a 7-es értéket. A HungaroMet azt kéri, hogy mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen. Azt javasolják, hogy ha lehetséges, akkor napközben, 11 és 15 óra között kerüljük a napozást, viseljünk vállat takaró pólót, szalmakalapot, és használjunk fényvédő krémeket.

Normál bőrtípusnál már 15-20 percnyi napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet - figyelmeztettek. Az előrejelzés szerint vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul. Reggelig az Észak-Dunántúlon, napközben az északkeleti, keleti megyékben, valamint kis eséllyel a délnyugati határnál fordulhat elő zápor, zivatar.

Kemény nyár lesz

Szakértők szerint egy újabb rendkívül forró nyár vár Európára, a hőségrekordok folyamatos megdőlése mellett extrém időjárási viszonyokra kell számítani a kontinens egész területén. Éppen ezért nem lehet eleget beszélni a nyári, sőt most már a tavaszi és őszi napvédelem fontosságáról, de fokozottan kell figyelni akkor is, ha nálunk délebbi országokba megyünk nyaralni, ahol többet süt a nap, illetve több időt töltünk a tűző napsütésben. A helyzet pedig súlyos, az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. 

Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?

A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 20. szombat
Illés
29. hét
Július 20.
A Hold napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. július 20. 19:21
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm