A biztonsági helyzet romlása miatt több légitársaság is törölte izraeli járatait.
Ítéletidő éri el az országot hamarosan: kiadták a riasztást, heves zivatarokkal csap le a rettenet
Vasárnap az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, este már a Dunántúlon is előfordulhat csapadék. Figyelmeztetést is kiadtak zivatarok és felhőszakadés miatt.
Vasárnap reggelig okozatosan csökken a felhőzet, a nappal képződött gomolyok összeesnek, a csapadékgócok megszűnnek, a legtöbb helyen kiderül az ég. Hajnalban több helyen is - nagyobb eséllyel a középső és keleti országrészben - erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amiből helyenként kialakulhatnak záporok, zivatarok - derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Emellett az északkeleti, szélcsendes részeken pára, köd képződhet. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul.
Aztán nap közben gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható, de az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés és napközben főként ott lehet záporok, zivatarok kialakulására számítani, este már a Dunántúlon is előfordulhat csapadék.
A Dél-Alföldön heves zivatar kialakulására is van esély.
A délies szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között változik, északkeleten marad hűvösebb az idő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Vasárnapra három megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt:

Felhőszakadásokra pedig a keleti országrészben figyelmeztetnek:

Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







