A probléma hatékony kezelése a kormány egyik legfontosabb egészségügyi vállalása, amellyel a kampányígéretekkel összhangban 2027 végére el akarják érni.
Ledőlt az 1-es villamos Szentlélek téri aluljárójában január 23-án állított installáció. Az esemény folyományaként egy embert kórházba kellett szállítani.
Ledőlt az 1-es villamos Szentlélek téri aluljárójában január 23-án állított installáció – írja a 24.hu. Az installáció az önkormányzat és a Hello Wood együttműködéséből született, utóbbi az elmúlt években számtalan ideiglenes vagy állandó műtárgyat, illetve épületet jegyzett az országban.
A kerület kulturális sokszínűségét hirdető installációnak kedd este dőlt le egy része – az eset folyományaként egy embert megfigyelésre kórházba szállítottak. Minderről dr. Kiss László polgármester számolt be a Facebookon.
Az állva maradt, illetve ledőlt részeket a Hello Wood Zrt. a kerület kérésére azóta elszállította, ez azonban nyilvánvalóan nem jelenti a történet végét, hiszen Kiss hozzátette:
Döbbenetesnek tartom, hogy ez az eset előfordulhatott, annál is inkább, mert e cég hosszú évek óta, már a korábbi városvezetésekkel együtt is nagy tapasztalatot szerzett a közterületi építési tevékenységek tervezésében és működtetésében. A cég képviselője az átadás-átvételkor kijelentette, hogy a munkát „a munkavédelmi és tűzvédelmi előírásoknak, a vonatkozó szabványoknak, műszaki irányelveknek, üzemeltetői előírásoknak és az átadott tervdokumentációban foglaltaknak megfelelően végezte el. A tárgyi létesítésre vonatkozó jótállást és szavatosságot a kivitelező a szerződésben megfogalmazott feltételek szerint vállalja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ügy kapcsán a polgármester azonnali vizsgálatra utasította az Esernyős Kft. vezetőjét, illetve felszólította a munkát bruttó 3 millió forintért elvégző Hello Woodot, hogy adjon választ arra, hogyan fordulhatott elő, hogy az általuk tervezett és épített installáció egy része ledőlt.
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







