Budapest, 2023. október 21.A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) trolibusza és autóbusza áll az Örs Vezér tere buszvégállomáson.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Megerősítette a BKK, jön a járatritkítás: ezeket a vonalakat érinti a lépés

2024. január 18. 08:25 2 perc

Megerősítette a BKK a járatritkításokat: a cég leszögezte, csak olyan vonalakat érint majd a lépés, ahol hétfőn és pénteken a csúcsidőben kevesebben utaznak, így nincs szükség annyi kapacitásra. A cég szerint a lépés nem lesz annyira drasztikus, a 20E busz például 4-5 perc helyett fixen 5 percenként fog járni, a 11-es busz pedig 4 perc helyett 4,5 percenként. A felszabaduló kapacitásokat bővítésre fordítják.

Megerősítette a BKK, amiről a Pénzcentrum is beszámolt: ritkulni fognak egyes járatok január 19-értől. A cég közleménye szerint "csúcsidőben több sűrűn közlekedő járat menetrendje kis mértékben változik". Az így felszabaduló erőforrásokat a közlekedésszervező teljes mértékben hálózati fejlesztésre fordítja. Tavaly több szinten – többek között a szakmai civil szervezetek részvételével – zajló egyeztetések előzték meg az életbe lépő menetrendváltozást, annak tartalmát az érintettek megismerték és alapvetően egyetértettek vele - tették hozzá.

A vállalat szerint az otthoni munkavégzés és a rugalmas munkakezdés általános elterjedésével a hét végén (pénteken), illetve a hét elején (hétfőn) is kisebb, mintegy 5 százalékkal alacsonyabb forgalom a jellemző, ráadásul a reggeli csúcsidőszakban (7 és 8 óra között) hétfőn csaknem 10, pénteken pedig 15 százalékkal kevesebben utaznak közösségi közlekedéssel. Mindezért a jövőben hétfőn és pénteken csúcsidőben azok a BKK-járatok, amelyek a mért utasforgalomhoz képest eddig sűrűbben, vagy több párhuzamos járattal együtt közlekedtek, legfeljebb 1-2 perccel ritkábban járnak majd. A pénteki menetrend nem számít újdonságnak, de a korábbinál több járatot érint majd - írják.

Mint leszögezték, az új menetrend bevezetése csak olyan járatokat, illetve járatcsoportokat érint, ahol sűrű az együttes követés, és a BKK nem mért eddig zsúfoltságot, valamint az új követésnek betudhatóan sem alakul majd ki zsúfoltság. Ezekre példa

  • a 20E (4-5 perc helyett 5 perc),
  • vagy a 11-es busz, amely 4 perc helyett 4,5 percenként közlekedik majd hétfőnként.

Ugyanakkor a lépésnek köszönhetően első lépésben február 5-étől bővülnek Rákosmente és környezetének közlekedési kapcsolatai: változik a 298-as busz menetrendje, valamint új 275-ös autóbuszjárat jelenik meg Rákoscsaba–Újtelep térségében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Róka László, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27