11 °C Budapest
Budapest, 2021. július 21.Utasok csomagokkal a fõváros Déli pályaudvarának peronján a MÁV Start Zrt. Keszthely felé induló egyik InterCity (IC-s) vonatának egyik számozott kocsija felé tartanak, ahova a megváltott helyjegyük szól.MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Eszement drágulás a tömegközlekedésben: mélyen zsebbe nyúlhatnak a magyar ingázók

2023. július 3. 08:59

A kilométeralapú jegyárakban durva drágulás ment végbe a HÉV, a GYSEV, a Volán és a MÁV járatain, és minél kisebb a táv, annál nagyobb volt az áremelés mértéke.

Július elsejével megszűntek a MÁV InterCity-járatain a gyorsvonati pótjegyek, helyette egységes helyjegy-rendszer marad. Csakhogy eközben drágultak a HÉV, a GYSEV, a Volán és a MÁV járatain is, van, ahol 60 százalékkal - erről számolt be az RTL Híradó.

A riportban elhangzott, hogy a kilométeralapú jegyárakban durva drágulás ment végbe, és minél kisebb a táv, annál nagyobb volt az áremelés mértéke. Ez a következőképpen alakult:

  • a 0-10 kilométeres távokon 250 forint helyett 400 forint,
  • a 10-15 kilométeres távokon 310 forint helyett 450 forint,
  • a 15-20 kilométeres távokon 370 forint helyett 500 forint,
  • a 20-25 kilométeres távokon 465 forint helyett 550 forint,
  • a 25-30 kilométeres szakaszokon pedig 560 forint helyett 600 forint lett a menetjegyek ára.

Fontos tudnivaló ugyanakkor, hogy ha valaki országbérletetet vált, azzal jelentős spórolás vihető végbe.

borítókép: Jászai Csaba, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?