Noha klasszikus értelemben vett időjárási front nem vonul át felettünk, a gyors felmelegedés melegfront jellegű tüneteket idéz elő.
Jó szezonra, akár rekord évre is készülhet a belfüldi turizmus, ugyanakkor az árakat a lelkesedéssel párhuzamosan kénytelenek emelni az ismert körülmények, az emelkedő árak és bérköltségek miatt. Nem csoda tehát, hogy ma már bőven találni a hazainál olcsóbb nyaralási lehetőségeket, méghozzá tengerparton.
Kiemelkedően jó belföldi turisztikai szezonra, rekordévre készülhetünk, de ismét komolyabb áremelésre kell számítani 2023-ban. A húsvéti szezonban ez nagyjából 16 százalékos emelést jelent a hazai szállásadó körében, nyárig ez tovább még tovább nőhet. De vajon meddig?
Egy kis visszatekintés: 2022-ben utánajártunk, hogy egy négy fős család, hat éjszakát mennyiért tölthet el egy balatoni hotelben, illetve egy apartmanban július közepén a főszezonban: Siófokon nagyjából 480 ezer forintért, Fonyódon 360 ezer forintért, míg Balatonlellén 450 000 - 500 000 forintért nyaralhattunk félpanziós ellátással hotelben. Apartmanház tekintetében az árak valamivel kedvezőbbek: négy főre egy ház Balatonlellén 250 000 - 260 000 forint, Fonyódon kb. 320 000 és 350 000 forint közötti összeggel kell számolni, míg Siófokon 280 000 forinttól egészen 450 000 forintért is találhattunk szállást.
Idén ennél feltehetően valamivel húzósabbak lesznek az árak, éppen ezért aki víz mellett szeretne nyaralni, annak érdemes körbenézni külföldön is. Ma már számos árösszehasonlító oldal megteszi ezt helyettünk, például az Utazó majom, vagy a Filléresutak.hu, ez utóbbin találtunk egy kifejezetten jó, ugyan nem főszezoni ajánlatot: Albániába a repülőjegy + szállás 7 éjszakára 35 062 Ft/fő május 6. és 13. között.
Wizz Airrel oda-vissza 13 660 Ft (Wizz tagságival, anélkül 19.380 Ft), de megjegyzik, hogy egy ilyen, hosszabb nyaralás esetén érdemes priorityt vásárolni a repjegy mellé, így egy nagy kézipoggyász + egy hátizsákot vihetünk magunkkal. Ennek ára kb. 15-25 Euró között van fejenként egy útra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szállás egy jó értékelésű apartman 7 éjszaka 2 fő részére 42.805 Ft Durresben, a tengerpart közelében. (Transzfer: a reptértől közlekedik busz Durresbe, a menetidő 35 perc, menetjegy ára kb. 1.400 Ft.). De Tiranában találni 8,6-os vendégházat 64 685 forintért 2 fő részére egy hétre, és rengeteg kiváló értékelésű apartmant bőven 70 ezer forint alatt.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








