Commercial airplane flying overhead and copy space

Sokat panaszkodtak a légitársaságokra a magyarok: lépni kell, ez így nem maradhat

MTI
2023. február 7. 21:01

Nőtt a repülőgépjárat-törlésekkel és az automatákból vásárolt jegyekkel kapcsolatos panaszok száma Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testületnél (BBT) - közölte a BKIK.

Ismertették, hogy 2022-ben 4198 ügy - 8 százalékkal több mint 2021-ben - érkezett a Budapesti Békéltető Testülethez, ebből 4156 esetben született döntés. Az érdemi ügyek 75 százalékban mindkét fél megelégedésével zárultak, ami az egy évvel korábbi 55 százalékos arányhoz képest kiemelkedő javulás, annak is köszönhetően, hogy a gazdasági szereplők egyre nagyobb hányada ismeri a békéltető testület munkáját, és megbízik az ajánlásaiban.

A közleményben kiemelték, tavaly a BBT-hez érkező fogyasztói panaszok 55 százaléka a szolgáltatókra érkezett, elsősorban a közüzemi szolgáltatásokkal, a légiutas jogokkal és az elmaradt koncertekkel kapcsolatban jeleztek kifogást a fogyasztók. A közüzemi szolgáltatásoknál jelentősen nőtt a panaszok száma az energiaválság és a változó jogszabályi környezet hatására, ez főként az ügyintézési határidők meghosszabbodását, a számlák értelmezését vagy korrekcióját érintette, elsősorban a villamosenergia-és gázszolgáltatásoknál. Ezekben az ügyekben a vállalkozások kiemelkedő együttműködési hajlandóságot tanúsítottak a BBT eljárásaiban - olvasható a közleményben.

Ugyancsak megnőtt a benyújtott panaszok mennyisége a napelemrendszerekkel kapcsolatban, főleg a szerződéskötés, a kivitelezés elhúzódása, a megtermelt villamosenergia elszámolása miatt. Az eddigi évekhez hasonlóan 2022-ben is sok vitás ügy volt a telefon- és internetszolgáltatás minősége, a hűségidő, illetve a kötbérfizetési kötelezettség, valamint a számlák kiküldésének elmaradása miatt. A szolgáltatások körében gyakoriak volt az automatából történő jegyvásárlással kapcsolatos sérelmek, a repülőgépjárat-törléssel kapcsolatos panaszok, vagy az elektronikai termékek szoftveres működésével összefüggő kifogások - olvasható a közleményben.

A szolgáltatásokon túl az online vásárolt termékekkel kapcsolatban is gyakran kellett döntenie a testületnek. Többször előfordult, hogy a webáruházak téves árfeltüntetés miatt megtagadták a rendelés teljesítését. Számos jogvita a kiszállítás elhúzódása, a webáruházban raktárkészleten lévőnek feltüntetett áru tényleges készlethiánya miatt alakult ki a fogyasztók és vállalkozások között - összegezte a kamara.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A termékkel kapcsolatos panaszokon belül a tartós fogyasztási cikkek - főleg mobiltelefonok, televíziók vagy nagy háztartási gépek - jótállási problémái továbbra is az egyik legnagyobb számú ügycsoportot képviselik - írják a közleményben. Tavaly 6 százalékkal nőtt az ajánlások száma a megelőző évhez képest. A fogyasztói visszajelzések alapján több vállalkozás teljesítette a 2022-ben hozott ajánlásokat, mint 2021-ben - hívta fel a figyelmet a kamara. Felidézik, hogy a szakmailag független békéltető testületeket a vármegyei és fővárosi kereskedelmi és iparkamarák működtetik. Hatáskörük a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerint a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése, céljuk a felek közötti egyezség elősegítése.

Egyezség hiányában az eljáró tanácsok döntést hoznak a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és ingyenes érvényesítése érdekében. A békéltető testületek a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot is adnak a feleket megillető jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatban - tájékoztatott a BKIK.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem