A tévéműsort 2025-ben már alig böngészi valaki, pedig sok kínlódást meg lehet spórolni, ha előre tudjuk, mikor mire érdemes odakapcsolni.
Még mindig nagyon szeretnek szállodában pihenni a magyarok a hosszú hétvégéken. A Pénzcentrum kiderítette, hogy az egyik szállodalánc egységei majdnem dugig megteltek a négynapos ünnepre, vagyis temetőlátogatás helyett sokan inkább kipihenik a nehéz munka fáradalmait. A szállásipar pedig köszöni szépen, kezd magához térni a covid okozta sokkból, már többen foglalnak, mint a járványt megelőző utolsó évben.
Annak ellenére, hogy a családok költségei a fékezhetetlen infláció és a rezsiárak emelkedése miatt a sokszorosára növekedtek, úgy látszik, hogy a magyarok nem szívesen mondanak le a néhány napos pihenésekről, még akkor sem, ha drágább lesz.
Mint arról ma a Pénzcentrum is beszámolt, a legnagyobb belföldi turisztikai régiók közül Észak-Magyarország (26%), Nyugat-Dunántúl (16%) és a Balaton (14%) részesülnek a legnagyobb arányban a foglalásokból. A települések népszerűségi rangsorát Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik. Őket követi Hévíz, Szeged, Siófok, Zalakaros és Sárvár. Bár a tökfaragás helyett útrakelő vendégek zöme csak a hosszú hétvégére időzik, vannak olyanok is, akik megnyújtják vagy épp eltolják az üdülést az őszi szünet további napjaira.
Dugig megteltek a szállodák
Most négy napos hétvége közeledik, ennek apropóján pedig megkérdeztük az egyik magyarországi szállodaláncot, hogy állnak most a foglalások.
Közel teltházasak a Hunguest-szállodák a hosszú hétvégére, már csak a hévízi és a balatonalmádi egységünkben van néhány kiadó szoba. Az elérhető szolgáltatásokat nem érinti korlátozás, mert nem szeretnénk, ha a gazdasági nehézségeket, vagy akár az energiaköltségek drasztikus emelkedését a vendégek is megtapasztalnák, hiszen bennünket a zavartalan pihenés miatt választanak.
- tudtuk meg a Hunguest Hotelstől. A cég azt is hozzátette, hogy a rezsiáremelkedés természetesen őket is érintette, viszont nem érte a céget készületlenül, mert már tavaly belevágtak az energiatakarékos megoldások bevezetésébe.
Hogy ellensúlyozzuk az emelkedő költségeket, már tavaly elindítottunk egy energiahatékonysági programot, mely során az izzók cseréitől a hőszigetelésen át a napelemekig számos olyan kisebb-nagyobb beruházást valósítunk meg, amelyek segítenek mérsékelni az energiaárak drasztikus emelkedése okozta gazdasági hatásokat. A megemelkedett rezsiárakat nem háríthatjuk át a vendégekre, ez azonnali kereslet-csökkenést okozna. A Hunguest Hotels szállodáiban dinamikus árazást alkalmazunk, egy szoba ára függ az ellátás típusától, a foglalás időpontjától, és természetesen követi a piaci mozgásokat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kezdi összeszedni magát a turisztikai szektor
A szallas.hu-tól azt tudtuk meg, hogy a magyarok továbbra is nagyon szeretnek Mindenszentek körül pihenni menni, egyrészt mert általában az iskolában is ilyenkor van szünet - ez ugye idén nem lesz így - másrészt mert a karácsony utáni időszakot leszámítva ez az egyetlen nagyobb lehetőség pihenni az őszi-téli időszakban.
Az látszik az adatainkból, hogy ahogy közeledünk a hétvégéhez, hogy nagy mértékben megemelkedett a lefoglalt vendégéjszakák száma. Még a pandémia előtti évhez, vagyis 2019-hez képest is magasabb a foglaltsági szint. Ennek az a magyarázata, hogy a hosszú hétvége most négy napos lesz, valamint hogy az őszi-téli időszakban ez az egyetlen lehetőség egy nagy pihenésre
- mondta el a cég a Pénzcentrum érdeklődésére.
Brutális drágulásra tehát nem kell számítanunk, úgy tűnik azonban, hogy már lekéstünk, ha szállodában szeretnénk pihenni a Mindenszentek fémjelezte hosszú hétvégén. Persze más lehetőségek még ezreével akadnak, így aki pihenne egyet a mókuskerékbe való visszatérés előtt, biztosan talál rá módot.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








