14 °C Budapest
Reflection in the rain

Durva vége lesz a nyári melegnek: ezeken a helyeken szakad le az ég Magyarországon

MTI
2022. szeptember 7. 19:46

Holnap sok napsütésre és helyenként záporokra és intenzív csapadékra számíthatunk délutántól. Heves széllökések lehetnek, napközben 27 és 33 fok körül alakul a hőmérséklet – derül ki az OMSZ jelentéséből.

Csütörtökön a megvastagodó fátyolfelhőzet időszakosan szűrheti a napsütést, illetve a gomolyfelhő-képződés is egyre nagyobb területen válik erőteljessé. Késő délelőttől nagyobb eséllyel az Északi-középhegység térségében pattanhatnak ki záporos gócok, majd az északnyugat felől érkező hidegfront előoldalán, illetve a front mentén egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, amelyet főként intenzív csapadék kísérhet. A csapadékzóna estére kelet, délkelet felé helyeződik. Csütörtökön a délies, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.  A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 27 és 33 fok között várható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem