Tervezett karbantartási munkák miatt átmeneti ivóvízhiányra és nyomáscsökkenésre kell készülni a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) szolgáltatási területéhez tartozó tizennyolc településen.
A napokban kapott szárnyra az a hír, hogy a Velencei-tó vízszintje már mindössze 77 centi volt. Az elmúlt években egyre inkább vízhiánnyal küzdött a tó, annak ellenére is, hogy telente valamennyire magához tér. A turista.hu járt utána, hogy mik lehetnek a következmények.
Sokan emlékeznek arra, hogy tavaly szeptemberben a Velencei-tó történelmi vízhiánnyal küzdött. Viszont, ha nem javul a helyzet, akkor már az idén elérhetjük a kritikus apadási szintet. Bár a téli időszakban valamelyest magához szokott térni a természet, de a rendes 140-160 centis szabályozási értéket nem sikerült tavaszra elérnie. A vízpótlás után is mindössze 130 centi volt a vízszint. A hosszú ideje tartó szárazság és a kánikula az elmúlt héten pedig újabb 10 centivel apasztotta meg a víztükröt.
Persze a teljes kiszáradástól nem kell tartani, de a strandolóknak már okozhat csalódottságot. A tó élővilágáért viszont nem kell még aggódnunk: a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) elmondása szerint a tó életében teljesen megszokottak a szárazabb időszakok. A szélsőséges vízállás pedig nincs hatással a vízminőségre, csak a rekreációs célú vízhasználatra.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







