A heti forgalom 102,8 milliárd forint volt az előző héten elért 104,7 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek.
Végre elkezdték feloldani a koronavírus miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket, így elkezdett visszatérni az emberek utazási kedve, elkezdett újra kinyílni a világ. A Netrisk.hu vezető biztosításközvetítő portál információi szerint a május közepéig értékesített biztosítások száma már elkezdte megközelíteni a 2019-es azonos időszakának szintjét. Az oldal szerint pedig az utasbiztosítások napi átlagdíja 720 forint, ami alig pár százalékkal haladja csak meg a három évvel ezelőtti átlagárat.
Az év eddigi részében az utasbiztosítást kötők közel fele Ausztriát (16%), Olaszországot (15%), Spanyolországot (7%), Angliát (5%), illetve Németországot (4%) kereste fel. Utóbbi két ország esetében a biztosítást zömmel üzleti, munkavállalási célból keresték fel a megkötött biztosítások alapján. A nyári szezonban várhatóan Horvátország veszi majd át a lista vezető helyét, illetve a felsorolt országokhoz csatlakozik majd Görögország és Franciaország is.
A választott közlekedési eszközök aránya is világosan jelzi a normál utazási szokások visszatérését. Míg tavaly ilyenkor a repülőgépes utak aránya (elsősorban a még fennálló bizonytalanság miatt) 40 százalék alatt maradt, most meghaladja az 52 százalékot, ami körülbelül a covid előtti szintnek felel meg.
– mutatott rá Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője.
Bár az átlagos kárkifizetések összege fokozatosan emelkedik - amit az euróárfolyam jelentős megugrása is erősít – ezt a változást a biztosítók egyelőre csak igen visszafogottan érvényesítik a díjaikban. A május közepéig megkötött utasbiztosítások napi átlagdíja 720 forint volt, ami mindössze 2-3 százalékkal alakul a 2019 hasonló időszakában tapasztalt 700 forint felett. Tavaly ugyan 680 forint volt az átlagos napi díj, de ebben szerepet játszott az utazások arányának eltolódása is: a bizonytalan helyzetben többen választottak közeli célpontot autós utazással.
Egyes termékek esetében várható ugyan néhány százalékos díjemelés a következő hónapokan, de ez legtöbbször együtt jár majd egyes népszerű szolgáltatások (például útipoggyász biztosítása, vagy a kisállatok állatorvosi költségei) térítési limitjeinek emelésével. Külföldi autós utakra is egyre többen viszik magukkal kerékpárjukat, számukra fontos szempont lehet olyan poggyászbiztosítást keresni, amely a szállított kerékpár sérülését, rongálódását is fedezi. Szintén az autós utazókat segíti egy tavaly bevezetett és gyorsan népszerűvé váló, a kempingezőket célzó utasbiztosítási termék, amely lakóautókra és lakókocsikra vonatkozó fedezeteket is tartalmaz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Népszerűek maradnak a belföldi célpontok is
Noha a korlátozások eltörlése sokakat ösztönözhet nyáron az elmaradt külföldi utazások pótlására, ezek költségei jelentős többletterhet jelenthetnek tavalyhoz képest. Az európai országok többségében tapasztalható 8-10 százalék körüli infláció mellett a forintnak az euróhoz viszonyított 10 százalék feletti mértékű leértékelődésével is számolni kell, ami forintban mérve együtt átlagosan 20 százalék körüli költségnövekedést jelent. Emiatt szinte biztosan igen népszerűek maradnak a határokon belüli utak, amelyekhez egyre többen kötnek belföldi utasbiztosítást.
A belföldi utasbiztosításban olyan klasszikus utasbiztosítási fedezetek szerepelnek, mint a poggyászbiztosítás, útlemondás (sztornó) biztosítás, vagy éppen gépjárműassistance-szolgáltatás. Emellett olyan egészségügyi problémákkal kapcsolatos térítéseket is nyújt, mint a betegszállítás költsége, a nyaralás megszakítása miatt ki nem használt szállásköltség térítése, vagy éppen az utazás során elszenvedett baleset miatt járó táppénzkiegészítés. A belföldi utasbiztosítások átlagos napidíja jelenleg 430 forint körül alakul a Netrisk.hu adatai szerint.
Brutális fordulat az időjárásban: a 38 fokos hőség után nem várt ítéletidő tarolja le Magyarországot
Pénteken egy nyugat felől érkező hidegfront töri meg az akár 38 fokos kánikulát.
Fordulat a napok óta keresett édesapa ügyében: a légirendészet szúrta ki a szörnyű igazságot a vízen
A légirendészet megtalálta annak a 34 éves tatai kajakosnak a holttestét, aki még vasárnap tűnt el a Balatonban.
Életveszélyes Budapest legendás kilátója: azonnal lépni kell, de a kerületnek nincs pénze felújítani
Életveszélyes állapota miatt azonnali, többmilliárd forintos felújításra szorul a február óta zárva tartó, János-hegyen álló Erzsébet-kilátó.







