Ha nem sikerül előteremteni a pénzt, a kastély január 2-án bezárhat, és 18 dolgozó állása is megszűnhet. Pedig az elmúlt években több tízezer látogató kereste...
A két éve kitört világjárvány, az utazási korlátozások miatt a magyarországi szállodák egynegyede megszűnt egy három éves periódust vizsgálva. A válságot leginkább Jász-Nagykun-Szolnok megye, illetve a Balaton környéke érezte meg.
2019 márciusában még 945 szálloda szerepelt a KSH statisztikáiban, idén tavaszra ez a szám már csak 719 volt, vagyis a hazai szállodák negyede, 226 hely bezárt a járvány miatt - derül ki a 444.hu összegzéséséből. A statisztikákból lekövethető, hogy megyik megyékben volt a legnagyobb a lemorzsolódás: Jász-Nagykun-Szolnok megyében 10 hely zárt be, aztán következik a Balaton és maga Somogy megye, ahol 50 szállodából csak 31 élte túl a hosszú bezártságot.
Elterjedt volt az a nézet, hogy a fővárosban volt a legnagyobb a veszteség a szállodaipar szereplőinek, de az adatokból jól kivehető, hogy ez csak az árbevétel esetében volt így. A budapesti szállodák jó része azért elég tőkeerős tudott maradni, hogy ne kelljen végleg bezárniuk.
A lap szállodaipari forrása megjegyzi, hogy a hatalmas bezárási hullámnak számos oka lehet: az átmeneti felújítások, a munkaerőhiány vagy a költségnövekedés is mind szerepet játszhattak, de a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati mentőcsomag sem segített mindenkinek.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







