Az elmúlt hetek geopolitikai feszültségei már most hatással lehetnek a nyári utazási tervekre.
A Magyarországra érkező ukrán menekülők tájékozódásának megkönnyítésére háromnyelvű táblákat és útirányjelzőket helyez el a magyar-ukrán határ közelében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölte a társaság kedden. Mint írták, az új, egyedi jelzésű, magyar, angol és ukrán nyelvű táblákat, illetve útirányjelzőket a Híd Kárpátaljáért programhoz kapcsolódva gyártatták le és kedden kezdték el kihelyezni a cég szakemberei.
A közútkezelő a kormány által Záhonyban, Barabáson, Lónyán, Beregsurányban és Tiszabecsen kialakított segítségpontokhoz vezető főbb utakra telepíti a sárga alapon fekete színű táblákat, amelyek információkat mutatnak és útirányokról tájékoztatják a menekülteket. A társaság ezen kívül az M3-as autópálya érintett szakaszán az út felett található digitális, változtatható jelzésképű tábláin is megjelenteti ezen információkat, illetve a segítségpontoknál ugyanilyen arculattal nagyméretű táblákat helyez ki annak érdekében, hogy a bajbajutottakhoz könnyen és gyorsan eljussanak rokonaik és ismerőseik.
Emellett a társaság - a Waze nevű közösségi autós applikációval együttműködve - külön kereshető helyszínként jeleníti meg az autós térképen a segítő pontokat, amelyek listája a www.utinform.hu oldalon is megtekinthető - olvasható a közleményben.
A kormány által elindított Híd Kárpátaljáért segélyakció keretében múlt szombattól hívható a 1357-es nemzeti segélyvonal, amelynek hívásával 500 forinttal lehet támogatni az összefogást. Az adományoknak egy számlaszámot is nyitottak, de emellett várják a karitatív szervezetek, szálláshelyek és befogadó családok jelentkezését, a vállalkozók, önkormányzatok és magánszemélyek felajánlásait is.

-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







