BEREGSURANY, HUNGARY - JULY 08, 2019: Cars stopped on customs checkpoint of Hungarian-Ukrainian state border between Beregsurany, Hungary and Berehove, Ukraine.

Exponenciálisan nő az ukrán menekültek száma: 20 kilométeres sor, 60 óra várakozás vár rájuk

MTI
2022. március 1. 13:50

Már több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából valamelyik szomszédos országba az Oroszország által indított háború elől az utóbbi hat napban - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). Shabia Mantoo, a szervezet szóvivője genfi tájékoztatóján elmondta, hogy a menekülők többségében nők és gyerekek, számuk "exponenciálisan növekszik". A hírek szerint vannak, akik 60 órát várakoznak, hogy bejussanak Lengyelországba, Románia felé pedig helyenként 20 kilométeres sorok is kialakultak. 

Előző nap valamivel 500 ezer fölött volt az Ukrajnából menekülők száma az ENSZ adatai szerint. A világszervezet azzal számol, hogy akár a 4 milliót is elérheti majd a menekültek száma. Shabia Mantoo úgy fogalmazott, hogy ha a menekültek áramlása ilyen tempóban folytatódik, akkor a XXI. század legnagyobb európai menekültválságára kell felkészülni.

A szóvivő elmondta: arra kérik az országokat, hogy továbbra is fogadjanak be mindenkit, aki Ukrajnából érkezik, azokat is, akik más ország állampolgárai, de Ukrajnában élnek és most a harcok elől menekülnek. "Hangsúlyozzuk, hogy nem szabad hátrányosan megkülönböztetni senkit" - mondta az UNHCR szóvivője.

Karolina Lindholm, az ENSZ-szervezet Ukrajnával foglalkozó illetékese elmondta, hogy a külföldre távozott százezreken túl további egymillióra becsülik az Ukrajnán belüli menekültek számát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világ elsősorban az Ukrajnával szomszédos országokba menekülőkre fókuszál, pedig a háború által érintett rászoruló emberek többsége Ukrajnán belül van. A menekültügyi főbiztosság ezért igyekszik még több segélyt eljuttatni a háborúban álló ország határain belülre is - mondta el Lindholm a svéd kormány által szervezett online sajtótájékoztatón.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának hivatala (OHCHR) keddi közlése szerint a háború kezdete óta legalább 136 civil, köztük 13 gyerek vesztette életét Ukrajnában, és mintegy négyszázan sebesültek meg. Liz Throssell szóvivő úgy vélte, a valós számok ennél jóval magasabbak lehetnek. Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) pedig arra figyelmeztetett, hogy fogynak az élelmiszerkészletek Ukrajnában, ezért a szervezet fokozza tevékenységét annak érdekében, hogy akár 3,1 millió embernek is segítséget tudjon nyújtani.

Több mint hétszeresére emelkedett az Ukrajnából Szlovákiába érkezők száma

Mintegy 54 ezren léptek be Szlovákiába Ukrajnából az Oroszországgal vívott háborús konfliktus kezdete, azaz múlt csütörtök óta, hét-nyolcszor annyian, mint a konfliktust megelőző időkben - közölte a szlovák országos rendőr-főkapitányság sajtóosztálya kedden. Szlovákiának Ukrajnával négy határátkelője van, ezek közül jelenleg három bonyolít le gyalogos és autós személyforgalmat, az ugari (Ubla), a felsőnémeti (Vysné Nemecké) és a nagyszelmenci (Velké Slemence). Az egyetlen szlovák-ukrán vasúti határátkelőnél - Tiszacsernyőn (Cierna nad Tisou) - már korábban ideiglenesen leállították a személyforgalmat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A szlovák rendőrség adatai szerint az ukrajnai konfliktus kezdete előtt ezen a három határátkelőn napi átlagban összességében mintegy másfél ezren léptek be Szlovákiába. Ez a szám az utóbbi napokban a többszörösére emelkedett, az elmúlt 24 órában 12 ezer volt. A konfliktus kezdete utáni első napokban kiadott statisztikák szerint az ukrán oldalról Szlovákiába belépők túlnyomó része ukrán útlevéllel rendelkezett. A szlovák rendőrség aktuális adatai szerint a szlovák-ukrán határátkelők közül az országba való belépésnél kedden reggel a legtöbben - mintegy másfél ezer gépkocsi és ötszáz gyalogos - Felsőnémetinél várakoztak, ott 10-12 óra volt a várakozás időtartama. A leghosszabb várakozási időt - mintegy 30-35 órát - az ugari határátkelőtől jelentették, ott kedden reggel mintegy 700 gépkocsi és 50 gyalogos várt a bebocsátásra.

A Szlovákiában menekültstátuszért folyamodó ukrajnai állampolgárok száma egyelőre nem jelentős, szombaton például 35-en adtak be ilyen kérvényt. Szlovákiában szombaton rendkívüli helyzetet vezetett be a kormány arra hivatkozva, hogy az ukrajnai konfliktus következményeként "külföldiek tömeges beáramlásával" kell számolni. A rendkívüli helyzet ilyen indokkal történő bevezetését lehetővé tévő törvénymódosítást pénteken gyorsított eljárásban fogadta el a parlament. Szlovákiában csak a múlt héten ért véget a tavaly ősszel már többedik alkalommal meghosszabbított - a koronavírus terjedésével összefüggésben bevezetett - rendkívüli helyzet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem