24 °C Budapest
Ide menekül pihenni a vidéki magyar elit: húzósak az árak, de van, amit messze elkerülnek

Ide menekül pihenni a vidéki magyar elit: húzósak az árak, de van, amit messze elkerülnek

2022. február 22. 08:15

A járvány harmadik hullámát követően egyre kevesebb intézkedés akadályozta a turizmust, 2021 júliusától már lényegében korlátozások nélkül fogadhattak vendéget a szálláshelyek. A kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) az év első kilenc hónapjában 11 millió 69 ezer éjszakát töltöttek a vendégek, 56%-kal, illetve 9,6%-kal kevesebbet, mint 2019 és 2020 azonos időszakában - írja a HelloVidék.

Hat, viszonylag kisebb vendégforgalmú megyében nőtt a vendégéjszakák száma 2020 január–szeptemberéhez képest, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból, ezek pedig Bács-Kiskun megye, Csongrád-Csanád megye, Nógrád megye, Pest megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Veszprém megye.

A hazai szálláshelyek fejlesztése érdekében 2017-ben indult útjára a Kisfaludy Program zászlóshajójaként a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció. Annak érdekében, hogy a magyarországi szálláshelyek meg tudjanak felelni a XXI. századi modern turizmus kihívásainak, és a vendégek egyre növekvő elvárásainak 2030-ig tartó futamideje alatt összesen 300 milliárd forintos keretet biztosít a szálláshelyek minőségi megújulására.

A konstrukció keretében közel 30 000 szoba újul meg, 5 000 új munkahely jön létre, a felújított szálláshelyeken pedig 20%-os árbevétel-növekedés prognosztizálható. A Konstrukció a meglévő és üzemelő szálláshelyek kategórián belüli szolgáltatásfejlesztések, kapacitásbővítéssel járó beruházások, valamint új szálláshelyek létesítését is támogatja. Fontos, hogy a látogatókat jó minőségű szálláshelykínálat fogadja, a szállások profilja és az általuk nyújtott szolgáltatások pedig illeszkedjenek nemcsak a vendégek elvárásaihoz, hanem a desztináció élménykínálatának egészéhez, sajátos márkaprofiljához is

- ismertette a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a HelloVidékkel. Ha érdekelnek a térségek, valamint, hogy hol lódult meg leginkább a belföldi turizmus, akkor olvasd el a cikket teljes terjedelmében a HelloVidék oldalán!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?