Két budapesti kávézó is felkerült Európa 100 legjobbja közé, az egyik egészen a 17. helyig jutott.
Az összes IC+ kocsit forgalomba állítja 2022-ben a MÁV-Start, a 35 megrendelt 1. és prémium osztályú szerelvényből 10 már most is közlekedik - közölte a vasúttársaság csütörtökön.
A korszerű vasúti kocsik a Záhony-Nyíregyháza-Budapest, valamint a Sátoraljaújhely-Miskolc- Budapest vonalak több intercity-járatában (IC), és a kör-IC vonalán közlekednek, de jövőre már Nyugat-Magyarországon is viszik majd az utasokat. Az emelt szintű szolgáltatás népszerű, a jegyköteles kocsik prémium fülkéjét november közepe óta csaknem 2900 utas választotta - írták.
Az IC+ kocsikat kormányzati támogatással rendelték meg, az 1. és prémium osztály október óta közlekedik. A szerelvények Szolnokon készülnek. A járműállomány fejlesztése folyamatos, az IC+ család következő tagja a 2024-re elkészülő vezérlőkocsi lesz - tették hozzá. A MÁV-Start IC+ programjában elsőként, 2019 júliusában 20 darab 2. osztályú IC+ kocsi készült el - olvasható a MÁV-Start korábbi közleményében. Az 1. és prémium osztályú kocsikat idén szeptemberben mutatták be.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







