18 °C Budapest
Facade of an old abandoned hotel cimlapi

Éledezik a magyar turizmus: már a járvány előtti évét is meghaladta a vendégéjszakák száma

2021. november 9. 09:24

A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma szeptemberben 2020 azonos hónapjához viszonyítva 19%-kal nőtt, és 3,7%-kal meghaladta a Covid19-járvány kitörése előtti évi, 2019. szeptemberi értéket is. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma – elsősorban a bázisidőszakban hatályos járványvédelmi intézkedések következtében – közel öt és félszeresére emelkedett, 2019 azonos időszakához viszonyítva 51%-kal csökkent - közölte a KSH.

2021. szeptemberben az előző év azonos hónapjához képest a belföldi vendégek száma 24, a vendégéjszakáké 19%-kal növekedett. A vendégek száma 522 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 1,2 millió volt. Az éjszakák 68%-át szállodákban töltötték, számuk az egy évvel korábbihoz képest 17%-kal emelkedett.

A panziókban 6,3%-kal volt magasabb a forgalom, a közösségi szálláshelyeken pedig a háromszorosára nőtt, utóbbi nagyrészt a nagyobb szabású rendezvények szervezésével magyarázható. Az üdülőháztelepeken 14, a kempingekben 26%-kal kevesebb éjszakát regisztráltak, mint tavaly szeptemberben. A legnépszerűbb turisztikai régió a Balaton volt, ahol a belföldi vendégéjszakák közel negyedét regisztrálták.

A külföldi vendégek száma hét és félszeresére, a vendégéjszakáké közel öt és félszeresére emelkedett. A szálláshelyekre érkezett 271 ezer vendég összesen 729 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégek 82%-a szállodában szállt meg, az ott eltöltött éjszakák száma hatszorosára bővült 2020 szeptemberéhez képest. A növekedés Budapest esetében volt a legnagyobb (majdnem tízszeres).

Az összes bruttó árbevétel folyó áron 92%-kal 37,5 milliárd forintra növekedett.

2021. szeptemberben 2350 kereskedelmi szálláshely, köztük 795 szálloda és 891 panzió volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében. Ÿ Az összes vendégéjszaka 61%-át a belföldi vendégek töltötték el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2021. január–szeptemberben az előző év azonos időszakához képest a kereskedelmi szálláshelyek 9,6%-kal kevesebb, összesen 11 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek 5,7, a külföldiek 19%-kal kevesebb (8,2, illetve 2,9 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.Ÿ A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 4,7%-kal csökkent, és 197 milliárd forintot tett ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm