-3 °C Budapest
Veszélyben a magyar tenger: súlyos a helyzet a Balatonnál

Veszélyben a magyar tenger: súlyos a helyzet a Balatonnál

2021. szeptember 27. 08:15 2 perc

A vízminőség javítása érdekében folytatja a Balaton medrének a kotrását az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) novembertől. Ahogy arra a szakemberek a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén rámutattak: hosszútávon nem fenntartható, hogy befejezzék ezt a tevékenységet, természetesen folyamatos monitoring mellett. A tanácskozáson a HelloVidék is részt vett, ahol emellett szó volt a Balatonról, mint nyersvíz forrásról, illetve ehhez kapcsolódóan az olcsóbb ivóvíz ellátás lehetőségeiről, valamint a magyar tenger menti horgászati lehetőségek jelentőségének bővüléséről.

Novembertől folytatják a szakemberek a Balaton tavaly elkezdett kotrását. Teszik mindezt a vízminőség védelme érdekében. Az első ütemben mintegy 100 ezer köbméternyi iszapot távolítanak el, és erre már a szükséges forrás is rendelkezésre áll. A kortársi munkák a tervek szerint a következő öt évben is hasonló nagyságrendben folytatódnak a központi döntés értelmében, ám folyamatos monitoring mellett.

Megtörtént a Balaton, illetve a Kis-Balaton teljes geodéziai feltérképezése, mert kiemelten fontos a magyar tengerbe érkező vizek kezelése. Azt látjuk, hogy nagyon magas a klorofid terhelés a Kis-Balaton irányából, ami új beavatkozásokat sürget, és aminek a tervezési munkáit megkezdtük. Egyre inkább előtérbe kerül a szűrőmezők fontossága, javítani kell ezek minőségét is. Az elmúlt időszakban befejeződött a nádas felmérése is, miközben a Balaton vízszintjének szabályozása ismét aktuális: most 88 centiméter, ami viszonylag alacsony értéknek számít. Figyelembe véve, hogy az utolsó három hónap vízmérlege 40 százalékkal alacsonyabb, mint korábban, a tározási kapacitás jelenleg csak a tóban van, ami miatt vízkészlet nehézségek alakulhatnak ki. Közben a kormány arról döntött, hogy a vízügynek monitoring tervet kell készítenie a vízminőség biztosítása érdekében. Mindehhez kapcsolódóan az új partvonal-szabályozási tervek is elkészültek

– mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén. Ha érdekelnek a részletek, akkor olvasd el a HelloVidék teljes cikkét a témában!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27